Ecostat: államháztartási reform kell

Vágólapra másolva!
A tervezett adócsökkentések miatti bevételkiesés ellensúlyozására szükség lesz egy átfogó államigazgatási és államháztartási reformra - mondta Belyó Pál, az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet igazgatója.
Vágólapra másolva!

Az Ecostat szerint az államháztartás szűkítésével a magyar gazdaság olyan egyenletesen növekvő pályára állhat, amely képes a magas államháztartási hiányt súlyosbító adócsökkentést elviselni.

A kormány adóreform-javaslata árszínvonal-csökkenést idéz elő. Az áfa-kulcs mérséklése az első számítások szerint 1,5-1,7 százalékponttal csökkenti a jövő évi inflációt - mondta Belyó Pál.

Az áfa-csökkentési javaslat az Ecostat szerint társadalompolitikailag kedvező, mivel a lakosság pótlólagos jövedelemhez jut, a kis- és közepes vállalkozások kereslete pedig nő.

Az iparűzési adóval kapcsolatos változtatásoknak, illetve az adónem eltörlésének a külföldi befektetők örülhetnek. Ezt a lépést ugyanakkor az önkormányzati finanszírozás gyors reformjának kell kísérni.

A munkáltatói TB-járulék csökkentése ugyancsak jó versenynövelő lépés, ehhez azonban az egészségügyi biztosítás rendszerének kompenzációját szükséges megoldani - mutatott rá az igazgató.

A luxusadó kapcsán az Ecostat annyit jegyzett meg, hogy ez az adónem az EU-ban bevált forma, ennek bevezetésénél legfeljebb csak a mérték megszabásának technikája okozhat gondot.