Újabb megszorítás a minisztériumoknak

Vágólapra másolva!
Ahogy várható volt, újabb 300 milliárdos megtakarításra kötelezte a kormány a minisztériumokat. A kabinet augusztus 2-i határozatában előírja, hogy az egyes tárcák ugyanannyit takarítsanak meg idei keretükből az év végére, mint amekkora a tavaly megspórolt összeg volt - írja kedden a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

A múlt évivel azonos, összesen 550 milliárdos maradvány képzésére a költségvetési törvény is kötelez ugyan, de csak általánosságban. A tövény azt mondja, hogy decemberben a büdzsé egészének maradványa legyen egyenlő a múlt év végivel. Ez a szabály azt hivatott elérni, hogy ne lehessen többet költeni az idén azért, mert tavaly valaki spórolt.

A tárcák azonban vonakodtak eleget tenni a kötelezettségnek. Úgy gondolták, elegendő lesz, ha az idei maradványuk összesen 230-250 milliárdot tesz ki. A tárcák arra hivatkoztak, hogy a törvény őket tételesen nem kötelezi a spórolásra, és takarítsák meg másutt a hiányzó összeget. Ha ezt hagyták volna, a tárcák összes költése 300 milliárddal nagyobb lett volna a tervezettnél. Tehát a hiány is növekedett volna.

A kormány rendeletében így tételesen minden tárcát kötelez a tavalyival azonos maradvány képzésére, vagyis az összesen 550 milliárd forint megtakarítására. Ez számukra most 300 milliárdos elvonást jelent (hiszen 230-250 milliárdot amúgy is meg kellett volna takarítaniuk). Az igéretek szerint a minisztériumoknak jövőre már nem kell ugyanezt a terhet magukra venniük, és maradványt képezniük.

A probléma egyébként 2001 óta húzódik. A költségvetésnek abban az évben jelentős többletbevétele volt, amit azonban nem számoltak el a hiány mérséklésére, hanem maradványként hozták át a következő évre. Így a 200 milliárd forintot kitevő áthúzódások egyszerre 500 milliárd fölé nőttek. Ezt azonban a rosszabb bevételi eredmények miatt eddig egyetlen évben sem engedték felhasználni - olvasható a keddi Népszabadságban.