Ecostat: Gyorsul a gazdasági növekedés

Vágólapra másolva!
Az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet előrejelzése szerint a gazdasági növekedés üteme idén meghaladhatja a 3,5 százalékot. Az éves infláció várhatóan 3,6 százalék, az államháztartási hiány 4 százalék körül alakul.
Vágólapra másolva!

Az Ecostat gyorsbecslése alapján a második negyedévben 4 százalékkal bővült a bruttó hazai termék Magyarországon. Az előző negyedévit meghaladó ütem elsősorban az élénkülő kivitelnek köszönhető. Ha a kivitel lendülete megmarad, az ipari termelés 6 százalékkal is bővülhet az év egészében.

A második negyedévi GDP gyorsbecslés eredménye alapján az éves növekedési ütem több lehet 3,5 százaléknál. A kutatók szerint az elmúlt időszakban kedvezően alakultak a reálgazdasági mutatók és mérséklődött az infláció, de a pénzügyi egyensúly továbbra sem stabil. Az Ecostat szerint a forint árfolyama gyengülhet az év hátralévő részében.

Az idei államháztartási hiány az Ecostat prognózisa szerint GDP-arányosan 4 százalék körül alakulhat. Jelentős eredmény lenne, ha teljesülne a korábban kitűzött 3,6 százalékos deficitcél, ez egyúttal a külföldi befektetések további emelkedését is eredményezhetné.

A külkereskedelmi hiány a dinamikus kivitelnek és mérsékelten bővülő behozatalnak köszönhetően jelentősen javult az első félévben. Júniusban több mint 1 milliárd euróval volt kedvezőbb az egyenleg az előző év azonos időszakához képest. Az év hátralévő részében az import lassú emelkedésére számítanak, a deficit azonban így is alacsonyabb lesz a tavalyinál.

A fogyasztói árak az első hét hónapban 3,7 százalékkal nőttek. Az infláció csökkenését a világpiaci olaj drágulása sem akasztotta meg. Meghatározónak bizonyult ugyanakkor az élelmiszerárak mérsékelt áremelkedése.

Az Ecostat szerint a további kamatcsökkentésnek gátat szabhat a forint esetleges gyengülése. A magas államháztartási hiányra és az ezzel párhuzamosan magas külső hiányra figyelő befektetők ősszel felfelé mozdíthatják az árfolyamot. Összességében azzal számolnak, hogy az év végéig még egy egyszer 25 bázispontos kamatcsökkentés mellett dönt a Monetáris Tanács.