Árfolyamnyereség-adó csak 2007-től

Vágólapra másolva!
Elvetették a kamatadót, a tőzsdei árfolyamnyereség adóját pedig jövőre még nem vezetik be. Ez is kiolvasható a kormány öt évre szóló adójogszabály-tervezetéből, amelyet a szerdai ülésen tárgyalnak a Világgazdaság értesülése szerint. A lap úgy tudja, hogy a korábbi terveknek megfelelően 2007-től vezetnék be a tőzsdei árfolyamnyereség adóját, amelynek mértéke 10 százalék lenne.
Vágólapra másolva!

Az adóváltoztatások egy részét a koalíciós pártok megegyezése határozta meg: az MSZP úgy fogadta el az SZDSZ igényét az szja felső kulcsának 38-ról 36-ra való csökkentésére, ha cserébe a liberális párt támogatja a 4 százalékos ehót, az áfacsökkentést és a tőzsdei árfolyamnyereség adóját. A szocialista frakcióban a képviselők már bejelentették a vezetésnek, módosító indítványt nyújtanak majd be a kormány ellenében az szja jelenlegi, 38 százalékos felső kulcsának megemelésére - tudta meg a Világgazdaság. Ezt természetesen majd leszavazzák, ám ez is jelzi majd, hogy az MSZP a felső kulcs emelésének volt a híve.

A 2006-2010-re törvényben rögzíteni kívánt adójogszabály-tervezet lényegében megfelel a miniszterelnök által a száz lépés program keretében bejelentetteknek, a legtöbb változás a személyi jövedelemadót érintené. A csomagot november 15-ig kell elfogadnia az Országgyűlésnek.