S&P:a hiány ellenére megerősített besorolás

Vágólapra másolva!
Változatlan stabil kilátással megerősítette kedden a hosszú és rövid futamú szuverén magyar adóskockázati besorolásokat a Standard & Poor's. A hitelminősítő szerint a magas - a cég által 7 százalék fölé várt - államháztartási hiány ellenére a gazdaság- és az exportszerkezet sokszínűsége alátámasztja az elsőrendű befektetői besorolást.
Vágólapra másolva!

A világ legnagyobb hitelminősítőjének keddi londoni közleménye szerint a megerősítés a hosszú lejáratú magyar adósság "A mínusz", illetve a rövid futamú szuverén kötelezettségek "A-2" osztályzatait érinti.

Az "A" kategóriás adóskockázati profilnak megfelelő, sok lábon álló gazdaság- és exportszerkezet ellenére a besorolásokon teher a magas költségvetési deficit és az adósság, valamint az, hogy a magyar gazdaság sebezhető a kedvezőtlen belső és külső változásoktól, áll a bejelentéshez fűzött elemzésben.

Az S&P szerint az ESA95 alapon számított, a nyugdíjreform és az autópálya-építkezés költségeit teljesen tartalmazó államháztartási hiány az idén és jövőre is meghaladhatja a GDP-érték 7 százalékát.

A hitelminősítő szerint az autópálya-elszámolások változása csak az idén a GDP-érték 1,9 százalékának megfelelő összeggel emelheti a hiányt.

A Standard & Poor's keddi elemzése szerint középtávon is csak igen fokozatos lesz a deficit csökkenése, ezért a hitelminősítő azzal számol, hogy Magyarország 2012 előtt nem csatlakozik az euróövezethez.

A cég által nemrég Londonban tartott térségi szuverén és banki besorolási szemináriumon a szakértők "nagyon optimistának" nevezték a 2010-es magyar csatlakozási céldátumot, de a csúszás lehetséges mértékét nem jelölték meg. A múlt havi S&P-konferencián elhangzott ugyanakkor az is, hogy Magyarország és a kelet-európai EU-térség országainak felminősítése a jelenlegi befektetői fokozatokra, amely uniós felzárkózásukat kísérte, "nem ciklikus, hanem fundamentális" makrogazdasági folyamatokra vezethető vissza, ezért a térségi országok valutauniós felvételének késedelme nem jelentene azonnali kockázatot az országcsoport szuverén adósminőségi besorolásaira.

A Standard & Poor's keddi londoni elemzése szerint a magyar besorolásokra érvényes stabil kilátás a várható kedvező gazdasági növekedés, valamint a középtávú költségvetési konszolidáció gyenge esélyei és a makacsul magas folyómérleg-hiány közötti megítélési egyensúlyt tükrözi.

Ebben a makrokörnyezetben valamely piaci hangulatváltás a forint meredek leértékelődéséhez és magasabb kamatokhoz vezethet, aláásva a gazdasági kilátásokat, valamint a költségvetési és inflációs célokat, ami már az ország hitelképességét is kikezdheti, áll az S&P jelentésében.

A cég szerint bármilyen kormány alakuljon a 2006-os választások után, nagyon gyenge állapotú közfinanszírozási rendszert fog örökölni. A deficit jelentős csökkentése nagyobb mértékű szigorítást követelne meg, mint amilyent akár a kormány, akár az ellenzéki pártok jelenleg javasolnak, áll az elemzésben.

A hitelminősítő előrejelzése szerint az államadósság középtávon jóval a GDP-érték 60 százaléka felett lesz, és ez is a hitelképesség aláásásával fenyeget.

Mindazonáltal a jelenleginél ambiciózusabb költségvetési konszolidáció, vagy a folyó hiány jelentősebb csökkentése alátámasztaná a magyar adósosztályzat javítását a Standard & Poor's szerint.

Az európai Fitch Ratings hitelminősítő az S&P-hez hasonlóan "A mínusz" szinten sorolja a magyar hosszú futamú adósságot, de ez a cég több mint két éve leminősítést valószínűsítő negatív kilátást tart érvényben az osztályzatra, a magas ikerdeficit miatt.

A Moody's Investors Service a másik két hitelminősítőnél két fokozattal magasabban, "A1" osztályzattal, stabil kilátással tartja nyilván a magyar szuverén adósságot.