Emelkedéssel zárt a BUX

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 82,36 pontos emelkedéssel, 21.256,71 ponton zárt csütörtökön, a szerdai záráshoz képest ez 0,39 százalékos erősödés. A részvénypiac forgalma 28,4 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama emelkedett az előző napi záráshoz viszonyítva.
Vágólapra másolva!

Horváth Zoltán, a CIB Bank Rt. üzletkötője az MTI-nek elmondta: a nap elején az eladások uralták a piacot, a részvények árfolyama esett. Az Európai Központi Bank (ECB) 25 százalékpontos alapkamat-emelése után azonban megfordult a trend, és főleg a Mol és az OTP papírok vezetésével erősödött az index.

A kormány szerdai döntése értelmében a Mol lehetőséget kap legfeljebb 10 százaléknyi, jelenleg állami tulajdonban lévő Mol-részvény megvásárlására a tőzsdei árhoz igazodó áron. Az erről szóló szerződést csütörtökön írták alá a Mol, valamint az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV)vezetői. A szakértő hozzátette: a Mol részvényeinek alakulására ez a bejelentés is hatással volt. A keddi történelmi csúcs után korrigáló Egis esetében azonban még kitart a negatív korrekció.

A Mol árfolyama 50 forinttal, 0,24 százalékkal emelkedett az előző napi záráshoz képest, 20.595 forinton fejezte be a kereskedést, a forgalma meghaladta a 12 milliárd forintot. Az OTP árfolyama a nap során többször is irányt váltott, majd 12,3 milliárd forintos forgalom mellett szerdai záróárán, 7.100 forinton zárt. A Richter 233 millió forintos forgalomban 355 forinttal, 0,92 százalékkal 39.000 forintra erősödött. A Magyar Telekom papírjainak ára 8 forinttal, 0,83 százalékkal 976 forintra nőtt, forgalma 44 millió forint volt. A Egis 22.000 forinton végzett, ez 80 forinttal, 0,36 százalékkal alacsonyabb az előző napi záróáránál. A papír forgalma 120 millió forint volt.

A BUMIX 6,40 pontos emelkedéssel, 1.763,80 ponton zárt csütörtökön, a szerdaihoz képest ez 0,36 százalékos erősödés.