Milliárdos károkat okoznak a fantomcégek

Vágólapra másolva!
Sokmilliárd forinttal károsítják meg az államot a gazdasági bűncselekmények elkövetői. Bírói szemmel - büntetőjogi eszközök helyett -, nemegyszer hatásosabb lehet a gazdasághoz közelebb álló eszközökkel fellépni a tisztességes piaci magatartásért.
Vágólapra másolva!

Százmilliós, esetenként milliárdos nagyságrendű áfacsalások és vámügyek szerepeltek az elmúlt időszakban a Fővárosi Ítélőtábla büntetőtanácsainak napirendjén. Tipikus elkövetési mód, hogy a vádlottak fiktív cégeket alapítanak, amelyek tényleges gazdasági tevékenységet nem végeznek, ám számlákat állítanak ki, majd visszaigénylik az áfát - tájékoztatta a Világgazdaságot Czine Ágnes, a büntetőkollégium vezetője.

Elmondta: az ügyekből kiemelkedett az az 1,1 milliárd forintos károkozás, amelyben az elkövetőknek még arra is volt gondjuk, hogy azt a látszatot keltsék, mintha az átutalásokat OTP-n keresztül teljesítették volna.

Sokan éltek vissza a halasztott vámfizetés kedvezményével, amelynek a célja az volt, hogy megkönnyítse a piaci szereplők gazdasági tevékenységét. Az egyik ügyben például a vádlottak több mint 3 milliárd forint kárt okoztak. Fiktív cégeket hoztak létre határon túli kőolaj megrendelésére. A halasztott vámot nem fizették ki. Minél nagyobb mennyiséget vámkezeltettek, annál több haszonra tettek szert. A cégek mögött valóságos apparátus működött a vámszervek kijátszására, majd a vállalkozások eltüntetésére.

A bíró utalt arra: a súlyos gazdasági bűncselekmények ára sokévi szabadságvesztés lehet. Az elítéltnek meg kell térítenie, a többnyire az államnak okozott kárt. A már említett nagy áfacsalásos ügy elsőrendű vádlottját például hatévi börtönre ítélték, és csaknem 700 millió forint kártérítésre kötelezték. Végleges hatállyal eltiltották a gazdasági ügyvezetéstől, mint foglalkozástól. Ezt a mellékbüntetést - a bűncselekmény tárgyi súlyától, az okozott kár mértékétől és az elkövetés körülményeitől függően - gyakran alkalmazzák.

A Fővárosi Ítélőtáblára érkező, évi több száz bűnper alig néhány százalékát teszik ki a gazdasági bűncselekmények. Legtöbbjük felderítése nehéz, és speciális ismereteket kíván, hiszen a büntető szabályok mellett más, így társasági jogi, adójogi rendelkezésekre is figyelemmel kell lenni. Esetenként viszonylag könnyebben átlátható, bizonyítható bűncselekmény lehet a számvitel rendjének megsértése vagy a gazdasági adatszolgáltatás elmulasztása. Egy szövevényes adócsalás vagy egy csődbűntett feltárása, bizonyítása sokkal bonyolultabb.

A Btk.-ba legújabban bekerült tényállásokkal - például a munkáltatással összefüggő adócsalással kapcsolatban - még nincs bírósági tapasztalat. Alkalmazásához hosszabb időnek kell eltelnie. A bíró úgy véli: elengedhetetlen a gazdaság büntetőjogi védelme, ám gyakorta hatásosabb, ha az üzleti élet szereplőit a gazdasághoz közelebb álló eszközökkel bírják rá a tisztességes piaci magatartásra.