Járai azonnali kamatemelésre utalhatott

Vágólapra másolva!
Londoni feltörekvő piaci elemzők szerint Járai Zsigmond MNB-elnök "markáns hangnemváltása" arra utalhat, hogy további forintgyengülés esetén, azonnali és jelentős jegybanki kamatemelés lehetséges.
Vágólapra másolva!

A Dresdner bank londoni befektetési irodája, a Dresdner Kleinwort Wasserstein (DrKW) szerint Járai felszólította az áprilisi választásokból győztesen kikerülő pártot annak beismerésére, hogy a 2010-es eurócsatlakozási céldátum nem teljesíthető. A londoni Dresdner-elemzők szerint a Járai-nyilatkozat, amely a forint gyengülési hullámát követte, önmaga is még lejjebb nyomta a valutát.

Az elemzés szerint a jegybankelnök nyilatkozata "markáns hangnemváltást" jelez. Az alapkamatot egyhangú döntéssel változatlanul hagyó, februári MNB-ülés utáni nyilatkozatok a DrKW azon nézetét erősítették meg, hogy a bank az idei első félév végéig nem mozdul, és a második félévben várható 0,75 százalékpontnyi kamatemelés.

Járai csütörtöki nyilatkozata azonban növeli annak kockázatát, hogy elhúzódó forintgyengeség esetén, az MNB azonnali - akár fél százalékpontos - kamatemelésről dönthet, áll a londoni Dresdner-iroda csütörtöki kommentárjában.

A magyar kamatpolitikai kilátásokról meglehetősen megoszlanak a vélemények a londoni elemzői közösségben. Reinhard Cluse, a UBS bankcsoport londoni befektetési részlegének feltörekvő piaci konzultánsa az euróövezteti jegybank egy hete végrehajtott kamatemelése után elmondta, hogy a magyar kamatpolitikát szerinte jelenleg nem befolyásolja jelentős mértékben a külső kamatkörnyezet alakulása; a fő befolyásoló tényezők a belső egyensúlytalanságok.

Cluse múlt heti nyilatkozata szerint, ha a kormány a választások után hozzálát az ikerdeficit-probléma megoldásához, akár csökkenhet is a magyarországi jegybanki kamat. Az inflációs kilátások meglehetősen jók, és Magyarországnak nem feltétlenül lesz szüksége 6,00 százalékos hazai kamatszintre még akkor sem, ha az euróövezeti kamatpolitika "mérsékelten tovább szigorodik", tette hozzá.

A JP Morgan nemzetközi pénzügyi szolgáltató csoport londoni irodája által, hetente összeállított, átfogó európai feltörekvői piaci helyzetjelentés egyik legutóbbi kiadásában ugyanakkor az szerepelt, hogy az MNB-kamatszint 2006 végéig 6,00 százalékon marad, 2007 végéig viszont 6,50 százalékig emelkedik vissza.