A kormány előtt a nemzeti megújuló stratégia

Vágólapra másolva!
A kormány a közeljövőben tárgyalja a friss Nemzeti Megújuló Stratégiát, amely 2010-re, a jelenlegi 5,2 százalékról, 8,2 százalékra növelné a megújuló energiák felhasználási részarányát. A villamosenergia-rendszert fel kell készíteni arra, hogy képes legyen befogadni a megújuló energiát - hangzott el egy budapesti konferencián.
Vágólapra másolva!

Elkészült a Nemzeti Megújuló Stratégia, amely hamarosan a kormány elé kerül. E szerint a megújuló energia-felhasználás részarányát 2010-re, a jelenlegi 5,2 százalékról, 8,2 százalékra növelnék. A nemzetközi tendenciákhoz hasonlóan, Magyarország esetében is főleg a biomassza és a biodízel részarányának jelentős növekedése várható. Ugyanakkor, ha valós alternatívát akarunk például a földgázzal szemben felmutatni, akkor alapvetően csak a nukleáris energia-termelést vehetjük számba - hangzott el egy, az alternatív energia-forrásokkal foglalkozó budapesti konferencián.

Hatvani György, a gazdasági tárca energetikai helyettes államtitkára szerint a megújuló és a hagyományos energia-termelés csak együtt képzelhető el. Tudomásul kell venni, hogy a megújuló energia-termelés egy potenciális lehetőség, amit úgy kell igénybe venni, hogy az energia-politika három alappillére, a fenntarthatóság, a versenyképesség és az ellátás biztonsága ne sérüljön. Nem szabad megfeledkezni a gazdaságosság kérdésénél arról sem, hogy a beruházási költségek, egy kilowattra számolva, a naperőmű esetén 1,2 milliárd forintba, a biogáz erőmű esetén 800 ezer forintba, a szélerőműveknél 300 ezer forintba, a kapcsolt földgáztüzelésű erőműnél pedig 150 ezer forintba kerülnek.

Tombor Antal, a MAVIR elnök-vezérigazgatója szerint a magyar villamosenergia-rendszert fel kell készíteni arra, hogy képes legyen befogadni a megújuló, ezen belül is, kiemelten a szélenergiát.

Mártha Imre, az MVM kereskedelmi igazgatója úgy vélte, sem a kormány, sem a fogyasztók nincsenek tisztában azzal, hogy mekkora terhet jelentenek a megújuló energia-hordozók az egész gazdaságnak és az országnak. Még ma, vagyis 2006-ban sem érvényesül a kapcsolt és a megújuló energia-termelésben a verseny, a hatékonyság kérdése - tájékoztatta a Magyar Energiahivatal az [origo]-t.