Vágólapra másolva!
Az idényzöldségek és -gyümölcsök ára jóval magasabb mértékben nőtt egy év alatt a KSH hivatalos adataiban rögzített 5,6 százalékhoz képest. Különösen igaz lesz ez a görögdinnyére, amelyből a németországi labdarúgó-világbajnokság miatt európai szintű hiány alakult ki. A nagyobb igények pedig magasabb árakat vonzanak majd.
Vágólapra másolva!

Az árak növényenként és piaconként nagyon széles eltéréseket mutatnak a tavalyi árszinthez képest. Az Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által közzétett 2,8 százalékos éves inflációt és az idényáras élelmiszerek árának 3,1 százalékos emelkedését ugyanakkor jócskán megelőzi sok fontos termény drágulása, a zöldségek, gyümölcsök fogyasztói ára 5,6 százalékkal emelkedett egy év alatt - derül ki a KSH statisztikáiból.

Az import aránya a magyar piacon idén jóval alacsonyabb a tavalyi és a tavalyelőtti szintnél. Ennek oka, hogy az áruházláncok által alacsonyan tartott átvételi árak miatt Európa-szerte sok gazda ment tönkre, így a megtermelt mennyiség jóval kisebb, mint korábban volt - tudtuk meg a Zöldség-Gyümölcs Terméktanácstól. Az Európa-szerte kialakult áruhiány és a magasabb olajár következtében megnövekedett szállítási költségek miatt a spanyol zöldség és gyümölcs már a német piacon eltűnik, Magyarországra nem jut belőle.

A nagyobb kézimunka-igényű terményeket néhány éve már Marokkóban termelik, ám ez a tendencia most részben megfordulhat: a 30 százalékkal megemelkedett szállítási költségek javítják a magyar termelők esélyeit.

Fő exportgyümölcseink egyikénél, a görögdinnyénél különösen nagy áremelés várható, mert a többi gyümölcsnél tapasztalható európai szintű hiány itt érezteti a hatását legerőteljesebben. A termelők szerint a futball-világbajnokság során Németország felszippantotta a korai, görög és spanyol dinnyetermést. A hamarosan kezdődő dinnyeszezonban így bármilyen mennyiséget el lehet majd adni, a tavalyi 6-700 forintos ládánkénti termelői ár helyett akár 1500 forintért is. A lehetőségeiknek csak a szállítás szab határt, a termelők már román szállítmányozókat keresnek meg, mert az előre lekötött angliai szállítmányokat már duplázni szeretnék a megrendelők.

Az idei hideg esők ugyan 30-40 százalékos tőpusztulást okoztak, de a későbbi meleg időnek köszönhetően így is a tavalyihoz hasonlóan 100-110 ezer tonna görögdinnyét fogunk tudni exportálni szeptemberig, a szezon végéig a 160-180 ezer hektáros magyarországi dinnyetermő területekről.

Görögdinnyét jelenleg 79 és 169 forint között vásárolhatnak a fogyasztók, elsősorban a szupermarketekben. Ez 28 és 118 százalék közötti drágulást jelent egy év alatt.

A sárgadinnye jóval kisebb volumenben, 200-300 hektáron terem Magyarországon. Ez a hazai igényeket csak félig elégíti ki, így behozatalra szorulunk.