Ma bemutatják a konvergenciaprogramot

Vágólapra másolva!
Kedden délután ismerteti Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a konvergenciaporgram társadalmi vitára szánt tervezetét. A program egy változata pénteken már kiszivárgott, az [origo] által megkérdezett elemzők szerint több ponton is változtatni kellene az elképzeléseken. Szerintük a program épphogy megfelel majd az EU-elvárásainak, ráadásul egészségtelen szerkezetű: a kiigazítással járó költségeket legfőképpen a bérből és fizetésből élőknek kell majd állniuk.
Vágólapra másolva!

Kedden délután két órakor ismerteti Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a konvergenciaporgram társadalmi szervezetek számára írott vitaanyagát. Az [origo] élő tudósításban számol be az eseményről. A társadalmi vitára szánt tervezet nyilvánoságra hozását siettethette, hogy pénteken már kisziovárgott a konvergenciaporgram egyik változata. A tervezetet gazdasági szakemberek segítségével elemeztük.

"Akár valódi és végleges is lehet a kiszivárgott konverganciaprogram" - véli Vojnits Tamás, az OTP Bank vezető elemzője. Szerinte ugyanis a nyilvánosságra került számok reálisak, és az elképzelések megvalósíthatóak.

Az elemző azonban úgy véli, a piaci szereplőkre az már önmagában is rossz hatást gyakorolt, hogy rövid távon nem várható az euró bevezetése Magyarországon, sőt a program még céldátumot sem tartalmaz. Vojnits Tamás szerint a program adatai alapján erre 2013 előtt nem kerülhet sor. Szerinte a piac azt is kedvezőtlenül fogadta, hogy a program adatai alapján az eddigi elképzelések valótlannak bizonyultak.

Az OTP Bank elemzője úgy véli, a jövő hét elején a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa az alapkamat emelésével megállítja a forint gyengülését, később pedig további kamatemelésekkel a jelenlegi szint közelében tartja a forint euróhoz viszonyított árfolyamát.

Vojnits Tamás a következő hónapokban a jegybanki alapkamat további emelkedése mellett a forint nem túl jelentős gyengülésére, a következő évben viszont az államháztartási hiány várható csökkenése nyomán a nemzeti valuta erősödésre számít.

Más-más szálakon, de a társadalom valamennyi réteg megérzi majd a konverganciaprogram megvalósítása érdekében tett lépéseket az elemző szerint. A szakértő úgy véli, jövőre 4 százalékkal csökkennek, 2008-ban pedig stagnálnak a reáljövedelmek. Szerinte a jövedelmek értékének csökkenését a költségvetési szektorban dolgozók érzik majd meg jobban.

Az OTP Bank elemzője szerint a program legnagyobb hiányossága, hogy a tervezett egyensúlyteremtő lépések nem járulnak hozzá az ország versenyképesebbé válásához, a foglalkoztatottság növeléséhez és a gazdaság élénkítéséhez. Szerinte a programot úgy kellene átalakítani, hogy az az említett célok megvalósítására ösztönözze a gazdaság szereplőit.

A konverganciaprogramról pénteken nyilvánosságra került anyag nem járult hozzá, hogy a befektetők tisztábban lássák magyar államháztartás helyzetét - véli Palócz Éva, a Kopint-Datorg tudományos vezérigazgató-helyettese. A dokumentumból ugyanis nem derül, ki, pontosan milyen tényezők és mennyiben okozzák azt, hogy idén a GDP 10 százaléka körül lesz az államháztartási hiány.

Fotó: EPA
Az EU-nak talán elég lesz

A kutató úgy véli, a programnak részletesen be kellene mutatnia, milyen bevételek és kiadások, valamint vonal alatti (egyszeri) tételek miatt haladja meg az idén várható hiány legalább 60 százalékkal az eredetileg tervezettet, hiszen ez a kiindulópontja a következő évekre szóló folyamatoknak.. Az adatokból egyértelműen elkülöníthetőnek kell lennie a rendszeres és az egyszeri kiadásoknak, hogy látni lehessen, mihez képest és mennyit javul majd az államháztartás egyenlege.

Palócz Éva szerint elnagyolt és általánosságokat tartalmaz a program fenntarthatóságáról szóló rész, pedig az EU számára is ez lenne a legfontosabb: milyen reformok révén akarja a magyar kormány elérni, hogy a hiány tartósan alacsony szinten maradjon.

Az azonban világos a programból, hogy a kormány ragaszkodik a jelenlegi nyugdíjrendszer fenntartásához. Holott a mindenkinek egyaránt járó 13. havi nyugdíj valószínűleg hamarosan finanszírozhatatlanná válik: azt csak a rászorultak számára kellene megtartani. Számításai szerint ez utóbbi önmagában mintegy 100 milliárd forinttal javíthatná évente a költségvetés egyenlegét.

Palócz Éva ezenkívül úgy gondolja, elnagyolt, eddig is ismert általánosságok vannak a programban a gyógyszerkassza kiadásainak kordában tartásáról, a felsőoktatás finanszírozásának átalakításáról.

"A kiszivárgott konvergenciaprogram éppen csak teljesíti az Európai Unió elvárásait" - mondta az [origo]-nak Barcza György, az ING Bank elemzője. A programot szerinte azért kellett kidolgozni, hogy abból kiderüljön, hogyan csökkenti az ország három év alatt a GDP 3 százaléka alá az államháztartás hiányát.

Ezzel szemben a nyilvánosságra került adatok szerint 2009-ben a deficit még a GDP 3,2 százalékát teszi ki, miközben az államadósság a GDP 70 százalékára rúg, és a program nem tartalmaz az euró bevezetésére vonatkozó céldátumot. Ráadásul az egyensúlyteremtésben a bevételnövelés túl hangsúlyos szerepet játszik a kiadáscsökkentéshez képest. Az elemző szerint mindez az infláció gyorsulását és a gazdasági növekedéslassulást eredményezi majd.

Barcza György azonban a program előnyének tartja, hogy álláspontja szerint ez az első reális adatokon alapuló, megvalósítható terv, amely az államháztartás hiányának csökkentését irányozza elő. Szerinte a program egyedülálló történelmi esélyt ad Magyarországnak arra, hogy ne szakadjon le a környező országoktól.

Az ING Bank szekértője szerint a program több eleme is hozzájárult a forint pénteki gyengüléséhez. Az egyik nemzeti valutát gyengítő feszültségforrás, hogy a program kevésbé ambiciózus a korábbiaknál és lassabban csökkenti az államháztartás hiányát az előzőeknél. A másik, hogy nem zárja ki azt, hogy 2009-ben megálljon, majd 2010-ben ismét emelkedésnek induljon a deficit. Az elemző ezt azért tartja különösen veszélyesnek, mert a kormány korábban nem mutatott politikai eltökéltséget a gazdasági egyensúly irányába tett lépésekre.