Kevesen használják az e-cégbejegyzést

Vágólapra másolva!
Egy hétre rövidül a cégbejegyzés határideje 2008 januárjától. A jogszabály-előkészítők úgy vélik, hogy a felkészülés érdekében már a közeljövőben módosítani kellene a cégtörvényt.
Vágólapra másolva!

A vállalkozások piacra lépésének gyorsítása érdekében a mai 15 és 30 munkanapról egységesen egy hétre rövidülne a cégbejegyzés határideje az igazságügyi tárca tervei szerint. A márciusi uniós csúcstalálkozó záródokumentuma rögzíti a kívánságot, hogy a tagállamok 2007 végéig biztosítsák az egy héten belüli cégbejegyzést, és az ennek megfelelő kormányprogram is ezt a határidőt jelöli meg, írja a Világgazdaság.

A cégbejegyzés egyes tagállamokban pusztán adminisztratív aktus, Magyarországon viszont érdemi jogi vizsgálatot jelent. A hazai cégbírák szerint ezért a hét munkanap nem lesz minden ügyben tartható. Az egyszerű cégalapításoknál ugyan megtörténhet a gyors határozathozatal, azonban számos bonyolult megítélésű ügy is akad. A részvénytársaságok esetében például sokszor félszáz oldalas alapító okiratokat kell pontról pontra elbírálni törvényességi szempontból.

A jelenlegi 15 és 30 munkanap attól függ, hogy törvényi szerződésmintával vagy a nélkül, hagyományos társasági szerződéssel létrehozandó vállalkozásról van-e szó. Ennél azonban sokkal gyorsabban is bejegyeztethető egy cég. Amennyiben az alapítók a hármas törvényi követelménynek megfelelő szerződésmintát alkalmaznak, cégnevet foglalnak és elektronikus utat vesznek igénybe, úgy a cégbíróság egyszerűsített eljárásban, két munkanap alatt dönt a kérelmükről. Alig két hónapja él ez a lehetőség, de ilyen kérelem még nem érkezett a Fővárosi Cégbíróságra. Az ügyfelek tavaly ősz óta megtehetnék, mégsem veszik igénybe az elektronikus utat. A bíróságra, ahol évente mintegy százezer cégügyben döntenek, eddig kevesebb, mint száz elektronikus cég-, illetve változás-bejegyzési kérelem érkezett az elmúlt egy év alatt.