Nem lesz sokkal drágább a karácsonyfa

Vágólapra másolva!
Mérsékelt fenyőárakra számítanak az idén a magyar piacon, miközben a karácsonyfa-vásárlás egyre későbbre tolódik. Az árak 1000 és 6000 forint között mozoghatnak.
Vágólapra másolva!

A forgalmazók becslése szerint a lucfenyő ára 1000, illetve 2000 forint között lesz folyóméterenként az idén. A nemes fenyők közül az ezüstfenyő folyóméterenkénti ára, az idei szezonban várhatóan 2-3 ezer forint lesz, a lassan növő normand fenyők ára azonban elérheti az 5-6 ezer forintot is.

Az enyhe időjárás miatt nincsenek termelési nehézségek, a karácsonyfának szánt fenyők nagy mennyiségben termelhetők ki, ez lenyomja az árakat a piacon - mondta Nagy Imre, az Állami Erdészeti Szolgálat szombathelyi igazgatója.

Az elmúlt évek tapasztalata alapján Magyarországon, az idén 2 millió darab, átlagosan 2 méteres fenyő fogy majd karácsonyig. Ennél azonban többet vágnak ki. A standokon az eladásra szánt fenyőkből átlagosan 20 százalék megmarad, amit főként faforgácsként hasznosítanak - közölte az igazgató.

Lengyel László, az Ipoly Erdő Zrt. közönségkapcsolati vezetője szerint a magyar vásárlók döntését az idei szezonban a fenyőfák minősége befolyásolja majd, így az úgynevezett kommersz fajták forgalmának visszaesésére számít.

Nagy Imre a nemes fenyők népszerűségét azzal magyarázta, hogy bár a lucfenyő a legolcsóbb az említett fajták közül, egy átlagos lakótelepi lakásban gyorsan kiszárad, a kicsivel drágább ezüstfenyőnek pedig élesebbek a tűlevelei, ezért nem javasolt a kisgyermekes családoknál.

A karácsonyfának szánt fenyők nem erdőkből származnak - emlékeztetett Nagy. A fajtánként változóan 5-10 évesen kitermelhető fenyőfákat mezőgazdasági területeken telepítik. A fenyőket legnagyobb arányban Nyugat-Magyarországon, Vas és Zala megyében termelik, az erdei és fekete fenyők pedig alföldi mezőgazdasági területekről származnak.

Vidéken egyes családok maguknak is termelnek fenyőt karácsonyra. A sok ezer kistermelő közül pedig egy-egy termelő bérelt standoknál, standonként körülbelül 300 darab fenyőt árusít. A családok átlagosan 2-3 standot bérelnek, melyeknek a bérleti díja akár 100 ezer forintba is kerülhet.