Történelmi mélyponton az euró, Soros beavatkozást sürget

Vágólapra másolva!
Szerda reggel az eddigi legalacsonyabb áron, 0,8815 dolláron jegyezték az eurót Frankfurtban. SorosGyörgy szerint az euró hanyatlása a központi bankok intervenciójával megállítható. A befektető szerint minden feltétel adott a sikeres beavatkozáshoz.
Vágólapra másolva!

Szerda reggel az eddigi legalacsonyabb áron, 0,8815 dolláron jegyezték az eurót Frankfurtban, ami a közös európai valuta 1999. januári bevezetése óta 25 százalékos értékvesztést jelent. Elemzők szerint a piac továbbra is nagyon bizalmatlan a közös európai valutával szemben: a legutóbbi nyolc nap alatt mindössze egyszer erősödött az euró a dollárhoz képest. Szakértők részben azzal indokolták az euró árfolyamának folyamatos gyengülését, hogy míg az Európai Központi Bank irányadó kamata 4,5 százalékos, addig az amerikai Fed irányadó kamata 6,5 százalékos. A magasabb kamatszint pedig vonzóbbá teszi a dollárban történő befektetéseket.

Soros György kedden New Yorkban úgy nyilatkozott, hogy a jóval 90 cent alatti euróárfolyamnak valószínűleg negatív politikai következményei islesznek. A magyar származású amerikai üzletember szerint az euró alulértékelt, és jelenlegi 90 centnél tartaná arányosnak az európai közös valuta árfolyamát. Az üzletember a kívánt árfolyam elérése érdekében feltétlenül szükségesnek tartja az Európai Közpinti Bank újabb kamatemelését.

Soros a múltban sikerrel vett részt egyes nemzeti valuták elleni piaci spekulációkban - például 1992-ben az angol font ellen. A sikeres valutaspekulációkból arra lehet következtetni, hogy a világpiacon forgó spekulatív pénzek mennyiségéhez képest a központi bankok piaci beavatkozásra fordítható eszközei már nem elégségesek az esetlegesen nem kívánatos folyamatok megfordítására.

Soros szerdai üzenetének rejtett értelme ezért inkább az lehet, hogy szerinte a piac most nem akarja végsőkig tartó spekulációval összedönteni az eurót, ha a központi bankok tesznek valamit a közös valutáért.

(Üzleti Negyed)