Újabb uniós kereset az amerikai dohányóriások ellen

Vágólapra másolva!
Az Európai Bizottság új keresetet adott be a Philip Morris és az RJ Reynolds Tobacco Holdings ellen a New York-i kerületi bíróságon. A bizottság azzal vádolja a dohánygyárakat, hogy közreműködnek a cigarettacsempészetben, és ezzel súlyos kárt okoznak az EU költségvetésének.
Vágólapra másolva!

Július 17-én ugyanez a bíróság elutasította a brüsszeli bizottság korábbi hasonló panaszát, de csupán egy eljárásjogi hiba miatt, miközben érdemben elmarasztalta a dohánygyárakat. Ezen felbuzdulva az Európai Bizottság most újból előterjesztette keresetét, ezúttal tíz EU-tagország kormányát képviselve az ügyben.

Uniós szakemberek becslése szerint a közös költségvetés évente sokmillió euró vám- és illetékbevételtől esik el a kelet-európai és földközi-tengeri útvonalakon érkező csempészáru miatt. A csempészet - a bizottság panasz szerint - a keresetben megnevezett dohánygyárak cinkosságával folyik.

A New York-i kerületi bíróság július 17-én megállapította: az unió költségvetése közvetlenül nem szenvedhet veszteséget, mivel a tagországok pótolnak minden bevételkiesést a nemzeti jövedelmük arányában befizetett hozzájárulással. A bíróság viszont elismerte, hogy a tagországok költségvetését külön-külön veszteség érheti, a tagországok perhez való csatlakozását azonban későinek minősítette. A bizottság tavaly novemberben adta be eredeti keresetét, míg a tíz EU-tag idén január és április között társult a beadványhoz.

(MTI)

Ajánlat:

Dohánygyártók kontra EU
(2001. július 20.)