Bin Laden bankja európai sztárbankok ügyfele

Vágólapra másolva!
Az amerikai szenátus banki bizottságának állítása szerint a 90-es évek elején csődbe ment Bank of Credit and Commerce International-ban Oszama bin Ladennek is voltak számlái, és a pénzintézeten kersztül finanszírozták az Afganisztánban harcoló önkéntes iszlám hadsereget, amelynek a terrorista is tagja volt. A bizonyítékok már egy évtizede ismertek, de elkerülték a hatóságok figyelmét, mert a nyomozók egy bin Laden által alapított szudáni bankra koncentráltak, amely még ma is kapcsolatot tart fenn nagy európai pénzintézetekkel.
Vágólapra másolva!

Új részletek kerültek napvilágra a szeptember 11-én Amerikát ért terrortámadások elsőszámú gyanúsítottjának, Oszama bin Ladennek pénzügyeiről a Szenátus banki bizottságának szerdai meghallgatásán - írja a CNNfn.

A bizottság tudomást szerzett arról, hogy Oszama bin Laden több számlával is rendelkezett a 90-es évek elején bezárt amerikai Bank of Credit and Commerce International(BCCI) bankban.

Az információ már közel egy évtizede az amerikai nyomozók birtokában van, de figyelmen kívül hagyták azt - tanúsította az egyik szenátor -, mert akkoriban bin Laden még nem állt az amerikai figyelem középpontjában.

A BCCI bezárásával kapcsolatos nyomozást vezető John Kerry szenátor közölte, hogy bin Laden jónéhány bankszámlát tartott fenn a pénzintézetben, és annak bezárásakor komoly pénzügyi megrázkódtatás érhette.

A pakisztániak által alapított, luxemburgi bejegyzésű pénzintézetet még a 90-es évek elején zárták be a hatóságok. A bankot nemcsak pénzmosásra használták, hanem azon keresztül finanszírozták az orosz hadsereg ellen Afganisztánban harcoló iszlám önkéntes hadsereget, amelynek egyébként Oszama bin Laden is tagja volt.

Carl Levin szenátor a meghallgatáson elmondta, hogy a bizottság hónapokkal ezelőtt nyilvánosságra hozta bizonyítékait, azonban akkor kevés figyelmet szenteltek azoknak, mert inkább egy bin Laden által a 90-es évek elején alapított szudáni bankra, az LAShamal Islamic Bankra koncentráltak. Levin szenátor szerint valószínű, hogy Oszama bin Laden adta a ALShamal bank indulótőkéjét, mintegy 50 millió dollárt.

Információk szerint egészen a múlt évig bin Laden volt ennek a banknak a legnagyobb részvényese. Az amerikai nagykövetségek elleni merényleteket vizsgáló bírósági tárgyalásokon pedig az egyik tanúvallomásban az állt, hogy bin Laden Al-Kaida nevű hálózatának több számlája is volt a banknál, sőt az egyik számla Oszama bin Laden saját nevén szerepelt.

A szudáni pénzintézet honlapján több nagy nemzetközi bank neve szerepel partnerként, például a genfi Credit Lyonnaise, a német Commerz Bank, az ING indonéziai részlege, vagy a bécsi Erste Bank. A honlapon olyan amerikai bankok nevei is megtalálhatók, mint a Citibank, az American Express Bank és az Arab American Bank.

Levin szenátor szerint félő, hogy az európai pénzintézetek Amerikában vezetett bankközi számláin keresztül továbbra is kerülhetnek pénzek az Egyesült Államokba a terrorista akciók támogatására.

Az említett három amerikai pénzintézet azonban közölte a bizottsággal, hogy az ALShamal által a bankoknál nyitott bankközi számlákat 1997 és 1998 folyamán zárolták, azt követően, hogy az Egyesült Államok kormánya 1997-ben Szudánt felvette a terrorizmust támogató országok listájára.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat: