Januártól a britek is fizethetnek euróban

Vágólapra másolva!
Nagy-Britanniában néhány vezető kiskereskedelmi hálózat azt tervezi, hogy a 2002. január 1-én forgalomba kerülő közös valutát is elfogadja boltjai egy részében. A The Guardian című napilap körkérdésére 38 cégből 12 nyilatkozott úgy, hogy boltjai mindegyikében, vagy nagy részükben euróval is lehet majd fizetni a jövő év első napjától. A ruházati cikekket árusító Marks and Spencer például a nagyobb turista-célpontok közelében található 30 üzletében tervezi, hogy elfogadja az új készpénzt.
Vágólapra másolva!

A brit vezető kiskereskedelmi hálózatok egyharmada arra készül, hogy elfogadja üzleteiben a január elsejétől forgalomba kerülő eurót, annak ellenére, hogy Nagy-Britannia nem tagja az euróövezetnek.

A The Guardian című brit napilap által megkérdezett 38 kereskedelmi hálózat közül tizenkettő közölte: 2002. január 1-jétől valamennyi üzletében, vagy legalább a legnagyobbakban lehet majd fizetni a közös európai valutával. A legnagyobb kiskereskedelmi hálózatok közül a Marks and Spencer, a Virgin, a Debenhams és a BHS országszerte valamennyi üzletében arra készül, hogy elfogadja az új készpénzt.

A Dixons csoport elektronikai szakboltjai, a Wetherspoons pubjai közül csak a kijelöltekben lehet majd fizetni a közös európai valutával. A Six Continents és a Laurel Pub Company, amely összesen több mint ötezer angol pubot működtet, szintén készül az euró elfogadására. A WH Smith lap- és könyvárusító hálózat a repülőtereken és kikötőkben lévő boltjaiban a jövő év első napjától el fogja fogadni a közös valutát, s azt a célt tűzte ki, hogy 2003-ra összes nagy-britanniai üzletében lehet majd euróval fizetni. Az eurót elfogadó brit üzletekben a visszajárót egyébként fontban és pennyben kapják meg a vásárlók.

A Marks and Spencer áruházlánc illetékesei a brit lapnak elmondták: azzal számolnak, hogy az idegenforgalmi látványosságok közelében lévő üzletekben jelentős számú turista fizet majd a közös pénzzel. - Harminc olyan üzletünkben, ahol különösen sok turista fordul meg, külön pénztárgépeket állítunk forgalomba. A többiben a vásárlók az ügyfélszolgálati irodákban fizethetnek majd a közös európai valutával - mondta az üzletlánc szóvivője.

(MTI)

Ajánlat:

EURÓ
(A Üzleti Negyed melléklete)