Az Enron és a lobbiszoftver

Bonyolult számítógépes program segítette az Enron illetékeseit lobbidöntéseik meghozatalában. A Mátrix a lehetséges politikai döntések és elfogadandó törvények közül kiválasztotta az energiacég számára legnagyobb haszonnal ígérkezőt, amelyre aztán az Enron "ráengedte" agresszív lobbistáit.

Mátrix. Talán akarva sem tudtak volna ennél sokatmondóbb nevet adni az Enron legfelsőbb döntéshozó körei annak a számítógépes programnak, amely az amerikai energiaóriás költség-haszon függvényének optimalizálására volt hivatott. A speciális szoftvernek - amelyet egyébként a cégóriás legtehetségesebb programozói fejlesztettek ki - egyetlen monomániás célja volt ugyanis: minél több pénz és minél nagyobb haszon. Mindez ráadásul úgy, hogy a társadalmi érdekek, netán tán az erkölcsi megfontolások nulla súlyt képviseltek.

A Mátrix nevű bonyolult szoftverről, illetve annak működési elvéről a neves Washington Post adott hírt, alaposan felborzolva az átlag amerikai idegeit. A lap értesülései szerint a szoftver egyfajta haszonoptimalizáló lobbitanácsadóként működött: a lehetséges politikai döntések, elfogadandó törvények közül - pontos gazdasági és egyéb paraméterek segítségével - kiválasztotta azokat a döntéseket, irányokat, amelyek az Enron számára a maximális hasznot rejtették.

A bölcs program által kiköpött eredmény azon nyomban a cég "lobbiosztályára" került, ahonnan aztán ráállították a hathatós "érvekkel" felfegyverzett lobbistákat a megfelelő politikusokra, döntéshozókra - írta a Mátrixot agresszívnek és erkölcstelennek ítélő Washington Post.

Érthető módon kevésbé sötét a Mátrixról a vállalat berkein belül festett kép. Gia Maisashvili, a grúz nevű amerikai programfejlesztő szerint a szoftver nem más, mint egyszerű döntéstámogató rendszer, amely bizonyos gazdasági kritériumok alapján segítette a felelősök munkáját. "A Mátrix egy radikálisan új, a politikai kockázatot jelentősen csökkentő megoldás volt" - nyilatkozta a Washington Postnak Maisashvili.

A szoftveres szakember azt ugyanakkor maga is kénytelen volt elismerni, hogy a program bizony nem volt híján némi "erkölcsi kockázatnak" sem. "Rendkívül csalódott voltam a programot felhasználó Enron-menedzserek hozzáállásával kapcsolatban. Nekik aztán mindegy volt, hogy mi jó a társadalomnak, s mi nem. Őket egyvalami érdekelte: nekik, illetve cégüknek mi jó" - vélte a programozó.

A Mátrix-ügyet kommentáló szakértők mindenesetre egyetértenek abban, hogy a "csodaszoftver" kifejezetten szimptomatikus jelenségként értékelhető. A program ugyanis tökéletesen beleillik abba az Enron által folytatott gazdasági-politikai gyakorlatba, amely az agresszív lobbit, az állandóan az illegalitás (korrupció) határán táncoló eszközökkel való "meggyőzést" helyezte középpontba.

Eme koncepció egyébként a társaság szinte minden szintjén megnyilvánult, amerikai lapok szerint Kenneth Lay például féléves rendszerességgel szólította fel az Enron munkatársait bizonyos politikai formációk - elsősorban is a republikánusok - "önkéntes" támogatására.

Ugyancsak a Mátrix üzenetei közé tartozik a "nekünk mindent szabad, nekünk minden kell" mentalitás is - vélik amerikai újságírók. Ez, a harácsolást és az önzést központba állító értékrend bukkan egyébként elő a CNN hétvégi riportjából is, amely a vezető Enron-menedzserek bukás előtti javadalmazási praktikáit állítja pellengérre. A CNN információi szerint a csőd bejelentését megelőző hónapokban közel 500 menedzser jutott fejenként ezertől 5 millió dollárig (1 dollár = 279,5 forint) terjedő rendkívüli jutalomhoz, egyfajta "jól megérdemelt sikerdíjhoz", amit aztán a bukás bejelentése után az Enron illetékesei a "kiváló munkaerő további megtartásának szükségességével" indokoltak.

Az érintettek ezt ugyanakkor némileg másképp gondolták, a lista első két helyén álló John Lavorato (5 millió dollár), illetve Louise Kitchen (2 millió dollár) például az Enron bukása után szinte rögtön "átigazolt", ma mindketten a UBS Warburg befektetési banknál őrzik és - remélhetőleg - fialtatják ügyfeleik pénzét.

(Magyar Hírlap)