Egységesítik a gázolaj jövedéki adóját az unióban

Vágólapra másolva!
Az Európai Bizottság szerdán jóváhagyta azt a programot, amelynek keretében a hivatásos közúti fuvarozók által vásárolt gázolaj jövedéki adója az évtized végére az Európai Unió minden tagországában literenként 0,35 euró lesz. Jelenleg Görögországban a legalacsonyabb, és Nagy-Britanniában a legmagasabb az üzemanyagfajta jövedéki adója.
Vágólapra másolva!

Frits Bolkestein, az Európai Unió belsőpiaci biztosa kijelentette, hogy az intézkedés, 2003 július elsejével lép életbe, és azt a célt szolgálja, hogy kiküszöbölje az európai piacon a versenyhelyzet torzulásainak problémáit és hozzájáruljon a környezetvédelemhez is. Ezen kívül a biztos a hétéves átmeneti idő lehetőséget nyújt a tagországoknak a fokozatos átállásra, így 2010-re megvalósulhat a literenként egységes mértékű adóztatás - mondta Bolkestein.

Jelenleg a 15 tagországban igen eltérő mértékű a gázolaj jövedéki adója és így a nagy árkülönbségek miatt a határkörzetekben folyik is az adóturizmus. Legalacsonyabb az adó Görögországban, ahol literenként 0,245 euró, majd Luxemburg és Belgium következik. A legmagasabb Nagy-Britanniában, literenként 0,742 euróval.

(MTI)

Ajánlat:

EU