Nagyobb forgalomra számít a Dell Computer

Vágólapra másolva!
A világ második legnagyobb személyiszámítógép-gyártója, az amerikai Dell Computer közölte: harmadik üzleti negyedévében a korábbinál 200 millió dollárral nagyobb, 9,1 milliárd dolláros árbevételre számít. Michael Dell, a vállalat elnöke az előrejelzés növekedésének okaként a növekvő keresletet nevezte meg - írja a BBC Online.
Vágólapra másolva!

A versenytársaktól való piaci részesedés megszerzése érdekében a Dell Computer agresszív árcsökkentésbe kezdett, melynek már látszik az eredménye. A második negyedéves eladási adatok 11 százalékkal magasabbak az előző év hasonló időszakához képest. A vállalat szeptember végén azt is közölte, hogy hamarosan nyomtatókat is fog gyártani, ami nagy kihívás lehet fő riválisának, a Hewlett-Packardnak.

A vállalat részvényenkénti nyereségét az augusztusban jósolt 20-21 centes sáv felső szélénél várja a november 1-én végződő harmadik üzleti negyedévében. A tavalyi harmadik üzleti negyedévben 16 cent volt a nyeresége részvényenként. A Dell Computer papírjainak árfolyama kedden 24,64 dolláron zárt a Nasdaqon, 4,81 százalékkal drágábban, mint hétfőn. A szerdai európai tőzsdenyitások után a részvények árfolyama tovább nőtt.

(Üzleti Negyed)

Korábban:

Nyereségbe fordult a Dell
(2002. augusztus 16.)