Növeli termelését az OPEC

Vágólapra másolva!
Az OPEC rendkívüli, vasárnap tartott ülésén úgy döntött, hogy február 1-től napi 1,5 millió hordóval (6,5 százalékkal) 24,5 millióra növeli olajtermelését. A termelésnövelésének elsősorban az volt a célja, hogy fedezze a 42 napja tartó venezuelai általános sztrájk miatt kieső olajmennyiséget, ami komoly áremelkedést idézett elő.
Vágólapra másolva!

A szaúdi olajügyi miniszter a korábbi értesülésekkel ellentétben hangsúlyozta: a plusztermelés elosztásakor figyelembe vették Venezuelát is. Korábban OPEC források ennek ellenkezőjét állították és azt mondták, hogy Venezuela nélkül az OPEC kilenc tagországa növelheti együttesen 1,5 millió hordóval a termelést.

Az OPEC termelésnövelésének az volt a célja, hogy fedezze a 42 napja tartó venezuelai általános sztrájk miatt kieső olajmennyiséget, ami komoly áremelkedést idézett elő. A múlt héten a New York-i árupiacon (NYMEX) a kőolaj ára 33 dollárra emelkedett, pénteken 31,68 dolláron zárt.

A négyórás miniszteri ülés után a venezuelai energiaügyi miniszter azt mondta, hogy az ország termelése február közepére ismét eléri a napi 2,5 millió hordót. Ezzel kapcsolatban szakértők egy része azonban kétkedésének adott hangot. Venezuela az OPEC harmadik legnagyobb olajexportálója és az Egyesült Államok egyik fontos szállítója. Az ország napi olajtermelése decemberben 757 ezer hordóra csökkent a novemberi 2,9 millióról.

Az olajminiszterek legközelebb akkor ülnek össze, ha Venezuelában visszaáll az olajtermelés a december 2-án kezdődött sztrájk előtti időszak szintjére és ekkor felülvizsgálják a vasárnapi döntést. Az OPEC közleménye szerint a következő rendkívüli miniszteri ülésre március 11-én kerül sor. Soron kívüli miniszteri ülést megtartását helyezték kilátásba arra az esetre is, ha Irak leállítaná olajexportját.

Új kvóta Régi kvóta
Szaúd-Arábia 7,963 7,476
Irán 3,597 3,377
Venezuela 2,820 2,647
Egyesül Arab Emírségek 2,138 2,007
Nigéria 2,017 1,894
Kuvait 1,965 1,845
Líbia 1,312 1,232
Indonézia 1,270 1,192
Algéria 0,783 0,735
Katar 0,635 0,596
Összesen 24,500 23,000