Rekord külkereskedelmi hiány Amerikában

Vágólapra másolva!
Az amerikai külkereskedelmi mérleg hiánya 44,2 milliárd dollár volt decemberben, ami minden idők legnagyobb havi deficitjének számít. A statisztikák szerint az amerikai fogyasztók inkább a külföldi árukat vették múlt év végén, és nem saját gazdaságukat erősítették.
Vágólapra másolva!

Egy elemző a "kereskedelmi hiányok Grand Canyonjának" nevezte a decemberi adatot. Az inflációs félelem ezzel az új adatsorral egyre felerősödik az USA-ban, írta a Wall Street Journal. 2002 egészére nézve a teljes külkereskedelmi hiány 435,2 milliárd dollárra nőtt az előzőleg legmagasabb 2000-es 378,6 milliárd dollárról - közölte az amerikai kereskedelmi minisztérium. Ez 21,5 százalékos emelkedés.

Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO

A kivitel decemberben 2,6 százalékkal (2,13 milliárd dollárral) esett, ami 2001 szeptembere óta a legnagyobb csökkenés, míg a behozatal 1,7 százalékkal (2,11 milliárd dollárral) nőtt. A legnagyobb mértékben - összesen 125 milliárd dollárral - a kínai import emelkedett.

A Salomon Smith Barney elemzői szerint az amerikaiak nincsenek túlságosan meggyőzve arról, hogy Bush elnök gazdaságélénkítő adóreformja beválik. Ehhez párosul az Irakkal kapcsolatos bizonytalanság, írja a BBC News. Időközben George W. Bush amerikai elnök beszédében figyelmeztetett arra, hogy a jövőbeli gazdasági növekedés azon múlik, hogy a kongresszus elfogadja-e a 695 milliárd dolláros adócsökkentési tervét.

Forrás: MTI
Alan Greenspan

Ennek a tervnek éles bírálója az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) elnöke, Alan Greenspan. A Fed-elnök szerint a költségvetést túlságosan megterhelné az adócsökkentés. "A deficit igenis számít. Nem kell adót csökkenteni ahhoz, hogy élénkítsük a gazdaságot" - mondta a szenátus szakbizottsága előtt Greenspan, aki egyben utalást is tett visszavonulására.

Csütörtökön, a G7 országok (a gazdaságilag legfejlettebb hét ország - a szerk.) pénzügyminisztereinek párizsi találkozója előtt az új amerikai pénzügyminiszter, John Snow elismerte, hogy az Irak elleni háború sokat árthat a világgazdaságnak.

Az elemzők nagy része igen borúsnak látja a helyzetet, és az infláció növekedéstől tart. A külkereskedelmi hiányt és a gazdaság élénkülését erősen befolyásolja az amerikai fogyasztók választása: az amerikai GDP kétharmadát teszi ki a magánfogyasztás, és ha a hazai termékek részesítik előnyben, az csökkenti a hiányt és serkenti a gazdaságot. A tavalyi trendet akár meg is fordíthatja az amerikai média francia és német áruk bojkottálására felhívó mostani kampánya.