Stagnált a német gazdaság

Vágólapra másolva!
A rekordszintű munkanélküliség és a fogyasztói bizalom csökkenése miatt a tavalyi negyedik negyedévben stagnált a német gazdaság; az ország GDP-je negyedéves összevetésben nem változott, éves szinten pedig 0,5 százalékkal nőtt. Elemzők előzetesen 0,1 százalékos csökkenésre számítottak - közölte a Bloomberg hírügynökség.
Vágólapra másolva!

Az idei első negyedév kilátásai vegyesek: a német jegybank szerint a munkanélküliségtől való félelem csökkenti a GDP 60 százalékát adó magánfogyasztást, így az ország bruttó hazai terméke is mérséklődhet. A cégvezetők ugyanakkor váratlanul optimisták, és az ipari termelés is bővül a növekvő exportkereslet miatt. Recesszióról csak akkor beszélhetünk, ha egy ország GDP-je két egymást követő negyedévben csökken, így Európa legnagyobb gazdasága várhatóan elkerüli a gazdasági visszaesést.