A csempészetnek kedvez a drágább cigaretta

Vágólapra másolva!
A cigaretták jövedéki adójának várható európai uniós harmonizációja 2009-től egy sor tagállamban - közöttük majd Magyarországon is - az árak emelkedését idézi majd elő, újabb táptalajt biztosítva a csempészetnek. Rásegíthet a jelenségre az illegális internetes kereskedelem is - írja a Világgazdaság.
Vágólapra másolva!

Jelenleg egyes EU-országokban a cigaretták árának adótartalma eléri a 76 százalékot, s a dobozonkénti ár jócskán meghaladja a három eurót (például Franciaországban, Németországban, Belgiumban), míg másutt két euró körül mozog, mint Portugáliában vagy Spanyolországban.

A tervek szerint 2009-re valamennyi tagállamban törvényileg életbe kell léptetni azt az EU-irányelvet, amely minimálisan 57 százalékban szabja meg a cigaretta dobozonkénti árában az adótartalmat. Magyarországon a jövedéki adó mértéke jelenleg 18 százalék, más tagjelölteknél 15-20 százalék között mozog. A leendő harmonizáció azzal fenyeget, hogy a cigarettaárak az infláció növekedését lényegesen meghaladó mértékben emelkednek, s emiatt megnövekedhet a csempészet is.

Angliában virágzik a csempészet

A cigarettacsempészet a kilencvenes években a piacnak mintegy hat százalékát képviselte, s ehhez képest a jelenlegi három százalék szép eredménynek tűnhet, de a Japan Tobacco International (JTI) számításai szerint öt éven belül Európában robbanásszerű növekedés állhat be.

Franciaországban például, ahol a januári 19 százalékos áremelkedés után szeptember 8-a után újabb 20-25 százalékos drágulás következik be, az egyes határ menti megyékben 25, de másutt is 8-9 százalékkal csökkent a cigaretta kiskereskedelmi forgalma, miközben maga a fogyasztás változatlan maradt, vagyis a különbözetet az illegális kereskedelem fedezte - derül ki a Le Figaróból.

Hasonló jelenség figyelhető meg Lengyelországban is, ahol 2000-2002 között 16 százalékkal emelkedtek a cigarettaárak, miközben az infláció növekedése csak 4,9 százalék volt: a semmiből egyik napról a másikra kivirágzott a csempészet, hogy a forgalom mintegy 20 százalékát képviselje. Magyarországon a vám- és pénzügyőrség adatai szerint csak július-augusztusban, nem egészen három hét leforgása alatt csaknem 80 millió forintnyi illegális dohányterméknek bukkantak a nyomára.

Jelenleg Nagy-Britanniában a legriasztóbb a cigarettacsempészet, piaci részaránya eléri a 20-25 százalékot. A jelentős adóbevételektől eleső kormány ezért két éve mintegy 100 millió fontot fordított a vámellenőrzési pontok megsokszorozására.

Interneten is kínálják az olcsó árut

Időközben az interneten is megszaporodtak a nyilvánvalóan csempészetből származó olcsó cigarettákat kínáló site-ok. Az USA-ban 200 van belőlük, és a piacnak máris 14 százalékát fedik le. Számuk Európában is több tucatra tehető. Receptjük egyszerű: olcsó országokban vesznek nagy tételben, és a drágákban árnyalatnyival kevésbé drágán értékesítenek, csomagküldőkön keresztül - írja pénteki számában a Világgazdaság.