Argentína törlesztett az IMF-nek

Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Valutaalappal kötött átütemezési megállapodást követően Argentína - ígéretéhez híven - kiegyenlítette 2,9 milliárd dolláros, kedden esedékessé vált kamattartozását. Ezzel az eladósodott ország fizetési késedelme megszűnt.
Vágólapra másolva!

Az argentin kormánynak - hosszú hónapok alkudozása után - csütörtökön sikerült megállapodnia a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), egy újabb, 3 éves hitel-megállapodás keretében, 21 milliárd dollár - nemzetközi pénzintézeteknek járó - adósság átütemezéséről.

Argentína a korábban a Nemzetközi Valutaalap által kínált feltételek mellett nem akarta kifizetni a pénzügyi szervezettel szemben fennálló tartozásának esedékessé vált részletét, a 2,9 milliárd dollárt, illetve ezt az újabb átütemezési megállapodás tető alá hozásától tette függővé.

A megállapodás - véli az elemzők - annak ellenére, hogy nem jár újabb hitelnyújtással, mégis erősíti az Argentína iránti bizalmat.

A pezó csütörtökön 1,38 százalékkal emelkedett a dollárhoz viszonyítva szerdai zárásához képest a megállapodás hírére, de még mindig 65 százalékkal gyengébb, mint a 2002 januári leértékelés előtt volt.