Csökkent a német munkanélküliség

Vágólapra másolva!
Németországban szezonális kiigazítással 14 ezerrel 4,392 millióra csökkent a munkanélküliek száma szeptemberben, elsősorban a munkapiaci reformok következtében, közölte a német munkaügyi hivatal csütörtökön. Elemzők 10 ezres növekedést vártak.
Vágólapra másolva!

A reformok nem teremtenek munkahelyeket, de meggyorsítják a munkanélküliek elhelyezését - magyarázták a munkaügyi hivatalban az új adatokat. Szezonális kiigazítással a munkanélküliség aránya 10,5 százalékosra csökkent az augusztusi 10,6 százalékról.

Szezonális kiigazítás nélkül az állástalanok száma 107 ezerrel 4,207 millióra csökkent szeptemberben, és a munkanélküliség aránya 10,1 százalékos volt az augusztusi 10,4 százalék után. A munkanélküliek száma ugyanakkor 265 ezerrel nagyobb volt, mint tavaly szeptemberben.

A szövetségi statisztikai hivatal adatai szerint szeptemberben átlagosan 0,1 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak Németországban, és 1,1 százalékkal magasabbak voltak, mint tavaly szeptemberben. Az adatok megegyeznek a szeptember végén közölt előzetes becsléssel.