Elfelejtett adózni két belga politikus

Vágólapra másolva!
Belgiumban másfél héten belül már a második politikusról derült ki, hogy igen jelentős adóhátralékai vannak. Az elsőnek, Belgium egyik legfőbb közjogi méltóságának, Daniel Ducarme-nak a tisztségébe került ez a helyzet: a politikus Brüsszel régió miniszterelnöke volt, de kénytelen volt lemondani, amikor egy lap kiszivárogtatta, hogy négy éven át egyszerűen ki sem töltötte adóbevallását.
Vágólapra másolva!

Daniel Ducarme 264 ezer euróval (mintegy 70 millió forinttal) tartozik a kincstárnak. Őt pártja, a vallon liberális párt (MR) vezetői azzal védték, hogy Ducarme "művészlélek", aki sajnos nem foglalkozott olyan apróságokkal, mint az adófizetés. Az újabb adóügy után azonban már ők sem tudtak mit mondani.

A kényszervállalkozókat sem bünteti az APEH/uzletinegyed/ado/20040217akenyszervallalkozokat.html

A Le Soir című belga napilap hétvégi számában ugyanis napvilágra került, hogy az egyik legismertebb belga politikus, Richard Fournaux, a festői kisváros, Dinant polgármestere szintén adótartozással küzd: az ő esetében ez 125 ezer eurót (közel 33 millió forint) tesz ki. A vallon liberális pártba frissen átült Fournaux adóügyének nyilvánosságra hozatalát a legtöbb megfigyelő a belga pártok közötti "törlesztések" újabb fejezeteként értékeli. Az azonban biztos, hogy a politikus ügye nem javította a politikusokról úgy általában alkotott képet a belga közvéleményben, újdonsült pártjának, az MR-nek pedig egyáltalán nem hiányzott ez a botrány, különösen Ducarme "feledékenysége" után.

A felháborodást csak fokozta Fournaux magyarázata, amikor arról kérdezték, hogy például tavaly miért nem fizetett helyi adót: mint mondta, "akárcsak a többi belga, én sem szeretek pénzt adni az államnak"