Szuharto a valaha volt legkorruptabb politikus

Vágólapra másolva!
Szuharto egykori indonéziai elnök vezeti azt a listát, amelyet a Transparency International (TI) nevű szervezet állított össze a világ legkorruptabb politikusairól. Az elemzés azt vizsgálja, hogy a politikusi hatalom és az ehhez párosuló korrupció mennyire hátráltatja az érintett országok gazdasági fejlődését. A lista első tíz helyén olyan nevek találhatók, mint Slobodan Milosevic volt jugoszláv államfő vagy Pavlo Lazarenko korábbi ukrán kormányfő - írja a BBC News Online.
Vágólapra másolva!
Szuharto indonéz ex-elnök

A TI összeállítása szerint Suharto 1998-ban végződött 31 éves uralma idején mintegy 15-35 milliárd dollárnyi vagyont gyűjtött össze. A lista második helyén Ferdinand Marcos, a Fülöp-szigetek egykori vezetője áll, aki 1972-től 1986-ig mintegy 5-10 milliárd dollárra tett szert.

A képzeletbeli dobogó legalsó fokát Mobuto zairei ex-elnök foglalja el kereken 5 milliárd dollárral. A TI elemzése szerint ez különösen annak fényében tűnik nagy összegnek, hogy az országban - jelenleg Kongói Demokratikus Köztársaság - az egy főre jutó átlagos GDP mindössze 100 dollár körül van. A Mobuto által eltulajdonított összeg az országnak 32 év alatt juttatott nemzetközi segélyek 40 százaléka.

A TI elemzésének nem titkolt célja, hogy olyan újabb korrupcióellenes egyezmények szülessenek, amelyek segítségével az egyes országok visszakaphatják a vezetők által elsikkasztott pénzeket. Az ENSZ korrupcióellenes egyezményét múlt év decemberében fogadták el, az afrikai államokra vonatkozó különegyezmény pedig már 2003 júliusa óta van érvényben.

A lista érdekessége, hogy az első tíz helyen nem kizárólag afrikai vagy ázsiai országok egykori vezetői állnak. Az ötödik helyen Slobodan Milosevic jugoszláv ex-elnök található, aki országlása 11 éve alatt közel 1 milliárd dollárt gyűjtött össze. Nyolcadik a sorban Pavlo Lazarenko, Ukrajna korábbi miniszterelnöke, aki kétéves hivatali ideje alatt csaknem 200 millió dolláros vagyonra tett szert - írja a BBC News Online.