Közel 39 ezer euró az éves átlagfizetés Németországban

Vágólapra másolva!
Németországban tavaly átlagosan bruttó 38 900 euró, azaz 9,5 millió forint volt az átlagkereset, 2,4 százalékkal több, mint egy évvel korábban - olvasható a német statisztikai hivatal csütörtöki közleményében.
Vágólapra másolva!

Az ország nyugati felében tavaly 40 100 euró (9,8 millió forint), a keleti országrészben 28 600 euró (7 millió forint) volt az éves átlagfizetés.

A termelő, kereskedelmi és pénzügyi ágazatokban a teljes munkaidőben dolgozó nők átlagkeresete 32 300 euró (7,9 millió forint), a férfiaké 41 014 euró (10 millió forint). A közel 9 ezer eurós (2,1 millió forintos) nemek közi fizetéskülönbség a volt NSZK területén figyelhető meg, máshol a különbség mindössze 3 ezer euró (735 ezer forint).