Felforgatja egészségügyi rendszerét Szlovákia

Vágólapra másolva!
A biztosítottak különböző köre különböző egészségügyi ellátásra lesz jogosult Szlovákiában az egészségügyi reformtörvények szerdai elfogadása nyomán. A parlament döntése értelmében az egészségügyi intézmények részvénytársasággá alakulnak.
Vágólapra másolva!
EU-pályázatokhttp://www.mfor.hu/rovat.php?ter=15Profitáljon cége az uniós csatlakozásból! Új oldalunk segít eligazodni a pályázatok között, az Erste Bank szakértői pedig válaszolnak felmerülő kérdéseire.

A reform végrehajtása során a kisebb egészségbiztosítók részvénytársaságokká alakulnak, míg a két legnagyobb biztosító továbbra is állami kézben marad. A vállalkozók és az állam a jövőben egyes biztosítási rétegekbe tartozó személyek után magasabb járulékot fizet. A reformot indító jogszabályok egyike a kötelező egészségbiztosításon kívül létrehozza a kiegészítő biztosítás, a "szabványon felüli" betegellátás, ezen belül a "luxus betegszoba" intézményét is.

A reform része az is, hogy az egészségügyi szolgáltató intézmények 51 százalékos állami tulajdonrész megtartása mellett részvénytársaságokká alakulnak.

A jogszabályok egyike szavatolni hivatott, hogy a mentőszolgálat a hívást követő tizenöt percen belül a rászoruló beteghez érkezzen. Ennek érdekében az országot 207 mentőszolgálati körzetre osztják, és kiterjesztik az életmentő helikopteres szolgáltatásokat is.

A kisebbségi kormány akarata érvényesült

Hosszú vita és még hosszabb előkészítés után a szlovák parlament meglepő gyorsasággal és jelentős többséggel igent mondott az egészségügy reformját útjára indító törvényekre. A nagy támogatás azért is meglepő, mert az erősen profitorientált egészségügyi reformnak korábban nem volt elegendő támogatója, és a szlovák kormánykoalíció hosszú ideje kisebbségben kormányoz.

A Magyar Koalíció Pártja (MKP) meglehetősen sok fenntartással viszonyult a reformtörvények tervezeteihez, végül megszavazta azokat, mert sikerült kieszközölnie három módosítást. Ezek egyike szerint a jövőben a három évnél fiatalabb gyermekek után nem kell majd kifizetni a 20 koronás orvoslátogatási díjat.