Kína a világ harmadik kereskedelmi nagyhatalma lesz

Vágólapra másolva!
Kína hamarosan a világ harmadik kereskedelmi nagyhatalmává lép elő: ezer milliárd dolláros éves külkereskedelmével a jelenlegi hatodik helyről az Egyesült Államok és Németország után - Japánt megelőzve - a harmadik helyre kerülhet.
Vágólapra másolva!

Elemzők szerint a jüan dollárhoz rögzített árfolyama, a dollár gyengeségével párosulva az elsősorban az Egyesült Államokba irányuló kínai exportot rendkívül kedvezővé teszi. A jüan árfolyamának rugalmassá tételét Peking már megígérte, de nem kapkodja el: előbb stabil piaci mechanizmusokat, és egészséges pénzügyi rendszert akar teremteni, amelyhez még rossz hitelek hegyeit kell felszámolnia.

Az amerikai pénzügyminiszter szerint az amerikai kereskedelmi deficit túl nagy Kínával szemben, és ez nem tartható. Nem lehet, hogy mesterséges árfolyamok továbbra is túlzott egyensúlytalanságokat okozzanak a világgazdaságban, mondta John Snow. Az idei első hét hónapban az amerikai kereskedelmi deficit Kínával szemben 83,4 milliárd dollár volt.

Kína 8,28 jüanos dollárárfolyamon rögzíti a jüan árfolyamát, és bár elvben elfogadta a szabadabb mozgást, egyelőre tartózkodik a reformtól, az 1997/98-as ázsiai fizetési válság tapasztalataira hivatkozva. A kereskedelem dinamikus fejlődése mellett töretlenül nőnek Kínában a külföldi közvetlen tőkebefektetések is: a kínai kereskedelmi tárca kedden nyilvánosságra hozott adatai szerint január elejétől november végéig 22,1 százalékkal 57,6 milliárd dollárra emelkedett ezek mértéke, a tavalyi év megfelelő időszakához képest.