India és Kína lesz a világ PC-piacának motorja

Vágólapra másolva!
A világ legnagyobb integráltáramkör-gyártója, az Intel szerint az idén Ázsiában várt általános gazdasági lanyhulás ellenére Indiában és Kínában lendületesen emelkedik majd a személyi számítógépek kereslete.
Vágólapra másolva!

Indiában az elmúlt években 30-35 százalékos volt az éves növekedési ütem, és az Intel ennek folytatódására számít. Kínát, a világ második legnagyobb személyiszámítógép-piacát évi 15-20 százalékos növekedési ütem jellemzi - mondta John Antone, az Intel ázsiai-csendes-óceáni általános igazgatója, aki szerint öt éven belül Kína lesz a világ legnagyobb számítógéppiaca. Tavaly 19 százalékkal 16 millió darabra nőtt a személyi számítógépek piaci értékesítése Kínában az International Data Corp (IDC) adatai szerint, miközben az Egyesült Államokban 11 százalékos növekedés után 58 millió darab kelt el. Indiában 31 százalékos volt a növekedési ütem tavaly. Indiában és Kínában együttesen 3 milliárd ember él, akiknek a 80-90 százaléka nem rendelkezik számítógép-hozzáféréssel, de a gazdasági fejlődésnek köszönhetően egyre közelebb kerül a lehetőséghez.

Az ázsiai csendes-óceáni térség (Japánt leszámítva) az Intel összes forgalmának 46 százalékát adta a negyedik negyedévben. Japán a forgalom kilenc százalékát adta. A világon forgalomba kerülő számítógépek 80 százaléka Intel processzort tartalmaz. Az ázsiai csendes-óceáni térségben (Japánt leszámítva) tavaly 34 millió darab személyi számítógép kelt el, 16 százalékkal több, mint 2003-ban. Az IDC szerint a növekedési ütem 11 százalékra mérséklődik az idén. A világpiac 2004-ben 12 százalékkal bővült, az idén pedig 10 százalékos növekedés várható.

A fejlettebb piacokon, Dél-Koreában, Hongkongban, Szingapúrban és Ausztráliában a notebook készülékekből kel el a legtöbb, míg az asztali konfigurációk forgalma stagnál. Az elkövetkező években a jelenlegi egynegyedről egyharmadra emelkedik majd a notebook készülékek aránya az összes értékesítésen belül. Az Intel tavaly a negyedik negyedévben elérte történetének legnagyobb forgalmát, 9,6 milliárd dollárt.