Feleannyit költünk, mint az osztrákok

Vágólapra másolva!
Lichtenstein vezeti az európai vásárlóerő-rangsort, az észtek az utolsók egy most elkészült felmérés szerint. A GfK felmérése szerint Magyarország az egy főre jutó 8095 euróval a lista harmadik harmadának elején található. A magyar lakosság feleannyit költ, mint az osztrák.
Vágólapra másolva!

Ötszöröst is meghaladó volt a különbség a legmagasabb és a legalacsonyabb vásárlóerővel rendelkező két európai ország, Lichtenstein és Észtország között tavaly. A kicsiny nagyhercegségben 31 914 eurót költhettek tavaly átlagosan az ország polgárai, míg a balti köztársaságban csak 6207-et. Európa 29 országának adatai szerepelnek a GfK most publikált vásárlóerő, illetve vásárlóerő-index kutatásában.

Magyarország Csehország mögött és Lengyelország előtt található a lista harmadik harmadában 8095 euróval, ami kevesebb, mint a fele a hazánkkal szomszédos, de az élbolyhoz tartozó Ausztria hasonló adatának, ott 17 176 eurót költöttek átlagosan.

Az euro paritáson mért GfK vásárlóerő a lakosság egy főre jutó rendelkezésre álló jövedelmét jelzi az egyes országokban. A GfK elkészítette vásárlóerő index számítást is: amennyiben a 29 ország átlagát száznak vesszük, akkor ezt leginkább Hollandia (100,9) és Izland (101,2) közelíti meg. A felsőházat Lichtenstein (222,6), Luxemburg (154,4) és Svájc (136,4) alkotja. A lista alján Észtország (43,3), Lettország (43,6) és Szlovákia (49,1) áll. Magyarország a 29 ország átlagához felénél valamivel többet (56,5) jelez a vásárlóerő-index. Ez azt jelenti, hogy mi, magyarok például Hollandia polgáraihoz képest feleannyi elkölthető jövedelemmel rendelkezünk.

Az összegzésben a felmérés készítői figyelembe vették az árszintek különbözőségét, hogy az országok összevethetőbbek legyenek.