Gyengébb a vártnál a német üzleti bizalom

Vágólapra másolva!
A müncheni Ifo gazdaságkutató intézet közölte üzleti bizalmi mutatóját, amely februárra 95,5 pont lett. Az intézet mintegy hétezer német feldolgozóipari, építőipari, nagy- és kiskereskedelmi vállalat megkérdezése alapján állítja össze a mutatót. Az elemzők átlagosan 96,7 pontot vártak februárra. Januárban tizenegy havi csúcson, 96,4 pont volt az Ifo-mutató.
Vágólapra másolva!

A mannheimi Európai Gazdaságkutató Központ (ZEW) múlt héten kiadott, ugyancsak németországi konjunktúra- és üzleti hangulatmutatója februárra 35,9 pont volt, körülbelül háromszáz intézményi befektető és közgazdász véleménye alapján. A mutató szeptember óta először haladta meg a 34,7 pontos történelmi középértékét.

Németországban a tavalyi utolsó negyedévben 0,2 százalékkal csökkent a hazai össztermék az előző negyedhez képest - közölte a szövetségi statisztikai hivatal kedden, megerősítve a múlt héten kiadott első becslést. A harmadik negyedévben a gazdaság stagnált az előző negyedhez képest. Korábban 0,1 százalékos növekedést becsültek a második negyedhez képest.

Az export 1,1 százalékkal nőtt, az import 0,2 százalékkal esett vissza a harmadik negyedévhez viszonyítva. A hazai kereslet 0,8 százalékkal csökkent, ezen belül a lakossági fogyasztás szerény 0,2 százalékkal növekedett. A gépek és berendezések beruházásai 0,4 százalékkal csökkentek, az első háromnegyed évi növekedés után.