Százmilliókba kerül Katrina a biztosítóknak

Vágólapra másolva!
A Katrina hurrikán kétségtelenül a biztosítástörténet legnagyobb káreseménye; az érintett nagy biztosítótársaságok sorra csökkentik éves profit-előrejelzésüket.
Vágólapra másolva!

Európa legnagyobb biztosítója, a német Allianz 2005-re még mindig 4 miliárd euró fölötti nettó nyereséget tervez, de jelezte: az összeg körülbelül 300 milló euróval lenne nagyobb, ha a Katrina elkerülte volna New Orleanst. A terhek legnagyobb részét mindazonáltal a rendkívüli események biztosításában élen járó viszontbiztosítók állják - olvasható a Napi Gazdaságban.

A világ három legnagyobb viszontbiztosítója már közzétette, milyen hatással lesz a Katrina-károk rendezése az éves nyereségre. A Munich Re 400 millió, a Swiss Reinsurance Co. 20 millió, a Hannover Re pedig 30 millió eurós profitcsökkenésre számít.

Elemzők szerint a hurrikán dúlása nyomán keletkezett körülbelül 100 milliárd dolláros kárból 20-35 milliárd dollárra tehető a biztosított javak értéke. A biztosítási ágazatra azonban nem csupán negatív hatást gyakorol az esemény. A kockázat miatt a legtöbb cég emelni fogja a díjait, ezeket pedig a keserű tapasztalatokkal gazdagodott ügyfelek minden bizonnyal vállalják, sőt, nagy számban kötnek majd új biztosításokat is. A Brit Insurance Holdings Plc. és a szintén brit Wellington Underwriting Plc. részvényárfolyama például - nem utolsósorban az iparágnak a Mexikói-öböl környékén várható fellendülése miatt - 3, illetve 1,7 százalékkal emelkedett.

A pusztítás utáni időszak legnagyobb nyertesei mégis az újjáépítésben és az infrastruktúra helyreállításában részt vállaló cégek lesznek. A világ harmadik legnagyobb cementgyártója, a mexikói Cemex részvényárfolyama például a katasztrófa után kevesebb mint egy hét alatt több mint 9 százalékkal emelkedett, de fafeldolgozóktól és a bútorgyártóktól a beruházásokat finanszírozó pénzügyi intézeteken át számos iparágban remélhetnek a cégek extraprofitot - írja a Napi Gazdaság.