Újabb amerikai kamatemelés várható

Vágólapra másolva!
Szakértők előrejelzése szerint kedden 25 bázisponttal 4,0 százalékra emeli az irányadó kamatot az amerikai központi bank szerepét betöltő Fed. Ráadásul továbbra sem várható utalás arra, hogy végéhez közeledne a tavaly június óta tartó kamatemelés politikája.
Vágólapra másolva!

A Fed kamatalakító Nyíltpiaci Bizottsága (FOMC) kedden este negyed kilenckor jelenti be kamatdöntését.

Ezután már csak kétszer, december 13-án és január 31-én elnököl a FOMC ülésen a Fed vezetője, Alan Greenspan, akinek a megbízatása január végén lejár. Megfigyelők szerint a keddi ülés kapcsán nem az a kérdés, hogy lesz-e kamatemelés, hanem, hogy az indoklásban szerepel-e az a megjegyzés, miszerint a továbbiakban is folytatja a fokozatos, mértéktartó kamatemelés politikáját.

A Goldman Sachs szerint a kitétel szerepelni fog és a FOMC a következő két ülésén is emeli a kamatot. Ennek oka az infláció alakulásával kapcsolatos aggodalom, amit az elmúlt hetekben a Fed több illetékese is megfogalmazott. A gazdaság növekedésével nincs gond, épp pénteken hozták nyilvánosságra azt az előzetes adatot, amely szerint éves szinten a harmadik negyedévben 3,8 százalékkal nőtt az amerikai GDP, meghaladva a második negyedévi 3,3 százalékot.

Az amerikai állampapírok elsődleges forgalmazóinak a véleménye szerint január végéig a Fed 4,50 százalékra emeli az irányadó kamatot. Ezen kívül mintegy 50 százalékos esélyt látnak arra, hogy március 28-án, amikor először ülésezik a FOMC, az új elnök Bernanke irányítása alatt, a kamatszint további 25 bázisponttal 4,75 százalékra nő.