Lengyelország: nincs euróbevezetési céldátum

Vágólapra másolva!
Kazimierz Marcinkiewicz, az új lengyel miniszterelnök pénteken közölte, hogy az euró bevezetését vagy bevezetése dátumának kijelölését a jelen négyéves parlamenti ciklusban nem tervezi.
Vágólapra másolva!

Kazimierz Marcinkiewicz, az új lengyel miniszterelnök pénteken közölte, hogy az euró bevezetését vagy bevezetése dátumának kijelölését a jelen négyéves parlamenti ciklusban nem tervezi. Ennek ódiumát a következő kabinet vállára rakja.

Marcinkiewicz szerint nincs szükség időpontok kitűzésére, nem látja értelmét.

Megjegyzését követően a zloty árfolyama csak kicsit esett, és az esés átmeneti volt. A lengyel konzervatívok már korábban is hangoztatták kétségeiket az euró gyors bevezetésének szükségességével kapcsolatban és Kaczynski államfő közölte: lehetséges, hogy az ügyben népszavazást tartanak majd.

Mikor a konzervatívok nemrég megnyerték a választásokat, az elemzők többsége a lengyel euróövezeti belépő lehetséges dátumát a befektetők és a korábbi kormányzat által elképzelt 2010-es évről 2-3 évvel halasztotta.