Rekordszámú magáncsőd több országban is

Vágólapra másolva!
Rekordot döntött Nagy-Britanniában a harmadik negyedévben azoknak a száma, akik nem tudták fizetni tartozásaikat. A kormány adatai szerint a magáncsődök száma 11,6 százalékkal 17 562-re nőtt július-szeptember között, ami 46 százalékkal volt több mint egy évvel ezelőtt. Ez egyben a legmagasabb adat 1960 óta, amikor az erre vonatkozó adatgyűjtés megkezdődött.
Vágólapra másolva!

Az adattal kapcsolatban elemzők arra emlékeztetnek, hogy a britek az elmúlt években jelentős adósságállományt halmoztak fel, mert alacsonyak voltak a kamatok, és megélénkült az ingatlanpiac. A brit központi bank 2003. november és tavaly augusztus között végrehajtott többszöri kamatemelése, illetve az ingatlanpiac pangása azonban egyre nagyobb terhet jelent a brit háztartásoknak, ráadásul a munkanélküliség is növekvő tendenciát mutat.

Gazdasági elemzők már többször komolyan megkongatták a vészharangot, mondván, hiába csökkentette a központi bank a kamatot idén augusztusban, a gazdasági növekedés ütemének lassulása miatt tovább növekedhet a fizetésképtelenné váló brit háztartások száma.

Az idén rekordszámú magáncsőddel számolnak Németországban is: a várható mintegy 70 ezer magáncsődöt tekintve a német inkasszócégek szövetsége (BDIU) úgy véli, hogy egyre többen élnek majd azzal a lehetőséggel, hogy jogi eljárással szabaduljanak meg adósságaiktól. A több mint 3 millió eladósodott német háztartást tekintve pedig jövőre még több magáncsődöt prognosztizálnak.