Hipermarket-ellenesség a régióban

Vágólapra másolva!
Nemkívánatosnak nyilvánította a Tesco által megtestesített kereskedelmi kultúrát az új lengyel pénzügyminiszter. A hipermarketeket az utóbbi hónapokban Csehországban is egyre több kritika éri - olvasható a Világgazdaság összeállításában.
Vágólapra másolva!

Az új lengyel pénzügyminiszter a Financial Timesnak adott nyilatkozatában jelentette ki, hogy a brit Tesco nagyáruházlánc megjelenése és terjeszkedése a "nem termelő" jellegű beruházások azon formáját képviseli, amelyre nincs szükség Lengyelországban. Teresa Lubinska már korábban, Szczecin városi önkormányzatában viselt tisztségében is fellépett a nagyáruházak terjeszkedése ellen, mert azok - mint mondja - nagy számban tesznek tönkre helyi munkahelyeket, miközben maga csak gyengén képzett munkaerőnek kínál, szerényen javadalmazott foglalkoztatást.

A hipermarketek megjelenése ennyiben nem is tekintendő befektetésnek, mert nem járulnak hozzá érdemben a gazdasági növekedéshez - mondta a miniszter, aki úgy látja, hogy Lengyelországnak magának kellene jobban a saját termelésre és értékesítésre összpontosítania.

A Tesco 1996 óta van jelen a lengyel piacon, ahol - mintegy 1 milliárd font sterling összegű beruházással épített ki egy 44 nagyáruháztól és 36 kisebb üzletből álló hálózatot. Miután Nagy-Britanniában egyre erősebb támadások érik a domináns pozíciója miatt, ezért a kelet-európai terjeszkedése a növekedési stratégiájának fontos részét képezi, Lengyelországban például az idén öt új nagyáruházat nyit meg. Miután az ottani, nagyobb városok mindegyikében van már lényegében valamilyen hipermarket, ezért a kisebb üzletekből álló Julius Meinl hálózatának átvételével igyekszik terjeszkedni a gyalogosan is elérhető kisebb üzletek piacán.

A mostani miniszteri bírálatra a cég azzal reagált, hogy közölte: terjeszkedése súlypontját a jövőben igyekeznek áttenni Kínára, Koreára és Törökországra.

Csehországban immár a közegészségügyi hatóságok is kénytelenek foglalkozni az utóbbi időben beküldött, rekordszámú panasszal, amelyekben romlott, büdös hús, képlékennyé vált sajt, lejárt szavatosságú tejtermékek és más cikkek eladását teszik szóvá, olyan áruházakban, mint a Carrefour, a Billa, a Julius Meinl. Nem egy esetben a dolgozókat maguk a főnökök kényszerítik egyes élelmiszereknek - például a romlott húsnak ecetes mosással, vagy szeleteléssel való - "reciklálására". A cégek azzal igyekeznek eloszlatni a vásárlók aggályait, hogy nagy képernyős kivetítőn mutatják élőben a húsfeldolgozást, illetve - kérésre - vevők csoportjainak mutatják meg a kényes üzemrészeket.