Most a lábbelikről vitázik Kína az EU-val

Vágólapra másolva!
A pólók, vászonnadrágok és melltartók után legújabban a cipők kerültek terítékre az Európai Unió és Kína közötti kereskedelmi vitában. Kína 700 százalékkal növelte cipőbevitelét azóta, hogy megszűntek a beviteli kvóták.
Vágólapra másolva!

A pólók, vászonnadrágok és melltartók után legújabban a cipők kerültek terítékre az Európai Unió és Kína közötti kereskedelmi vitában. A bizottság most is két tűz között van: a gyártók védelmet kérnek, a kereskedők viszont hallani sem akarnak pótvámokról, mert az megdrágítaná termékeiket, és visszavetné forgalmukat.

A héten nem kisebb divatcégek, mint a Next, a New Look, illetve a Clarks képviselői jártak Brüsszelben, hogy rábírják a bizottságot: ne vessenek ki pótvámot a kínai cipőkre.

A bizottság elsősorban az olasz cipőgyártók kérésére azt vizsgálja, hogy Kína a cipőket tényleg dömpingáron, azaz a előállítási költségeknél lényegesen olcsóbban exportálja-e az EU-ba.

Kína - és az utóbbi időben Vietnam - 700 százalékkal növelte cipőbevitelét azóta, hogy megszűntek a beviteli kvóták. A német cipőipari szövetség adatai szerint tavaly 30 százalékkal 710 millió párra nőtt az EU-ba érkező, Kínában gyártott cipők száma.

A bizottság decemberben dönt a kínai cipőimport ügyében, elemzők 30 százalékos vám kivetését tartják valószínűnek.

A kínai textilbevitel jelentős növekedése miatt kirobbant vita júniusban zárult le azzal, hogy Kína vállalta, 2007-ig 8,5-12 százalékos évi növekedési korlátot szab egyes textiltermékek uniós bevitelére.