Európában megint nő a baromfifogyasztás

Vágólapra másolva!
Európában kezd visszatérni a baromfitermékek iránti kereslet, miután a madárinfluenzáról szóló hírek már nem uralják a médiumokat.
Vágólapra másolva!

Európában kezd visszatérni a baromfitermékek iránti kereslet, miután a madárinfluenzáról szóló hírek már nem uralják a médiumokat. Szakmai szervezetek szerint Németországban, Nagy-Britanniában és Hollandiában a héten már "normális" volt a kereslet, míg Franciaországban, Olaszországban és Magyarországon még jóval elmarad a korábbitól.

Az Európában legnagyobb baromfiiparral, évi 6 milliárd eurós forgalommal rendelkező Franciaországban a november 5-vel végződött héten már csak 15 százalékkal maradt el a fogyasztás az egy évvel korábbitól, míg a járvány hírére, az október 22-vel végződött héten 25 százalékos volt a visszaesés. Olaszországban összességében 60 százalékkal esett vissza a fogyasztás, 400 millió eurós kárt okozva az ágazatnak.

A hírügynökség idézi Erdélyi Istvánt, a Baromfi Terméktanács elnökét, aki szerint a baromfivírus hírének hatására 10-15 százalékos fogyasztás-visszaesés azonnal tapasztalható volt, az olasz export is visszaesett, ám még korai lenne megbecsülni a magyar baromfiágazat emiatt keletkező pénzügyi veszteségét.