Uniós támogatást kaphat a baromfiágazat

Vágólapra másolva!
A tojás- és baromfiágazat piactámogatási költségeit részben európai uniós költségvetésből fedeznék - áll az Európai Bizottság szerdán előterjesztett javaslatában.
Vágólapra másolva!

A madárinfluenza-válság következtében a baromfi és tojás fogyasztása néhány tagállamban számottevően visszaesett, ami az árak erőteljes csökkenéséhez vezetett. Agrárminiszteri közlések szerint a baromfipiacon átlagosan 30 százalék körüli fogyasztás-visszaesést jelentettek, több ország az ágazat teljes ellehetetlenülését is előrevetítette. Magyarországon a visszaesés körülbelül 15 százalékosra tehető.

A tojás- és baromfipiacra vonatkozó jelenlegi rendelkezések azonban csak azokban az esetekben teszik lehetővé az EU számára a kártérítési intézkedések társfinanszírozását, ahol a gazdaságban madárinfluenza-esetet találtak, vagy ahol a gazdálkodó számára nem volt lehetséges a baromfi elszállítása a korlátozások miatt. Jelenleg nincs lehetőség arra, hogy EU-támogatást nyújtsanak olyan piaci problémák figyelembe vétele érdekében, amelyek a fogyasztói bizalom elvesztése által okozott eladáscsökkenéshez kapcsolódnak.

A piaci válság komolysága miatt a brüsszeli bizottság azt javasolta, hogy a tojás és baromfi fogyasztásának és árának csökkenéséhez kapcsolódó piactámogatási intézkedések költségeit 50 százalékban finanszírozza az EU. A javaslatot továbbítják az Európai Parlament és a tagországok kormányait képviselő tanács számára, amelyek remélhetőleg április végéig elfogadják azt. A tagállamok ezt követően nyújthatják be javasolt intézkedéseiket bizottsági jóváhagyásra.