Kivonul Közép-Európából az EBRD

Vágólapra másolva!
Jean Lemierre , az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) elnöke szerint 2010-re felnőnek, és nem igénylik többé az EBRD támogatását a közép-európai országok - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

Május 21-22-én székhelyén, Londonban tartja éves közgyűlését az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank. Az EBRD igazgatója, Jean Lemierre elmondta, hogy a bank igazgatósága egyhangúlag elfogadta a kormányzók - a tagországok pénzügyminiszterei vagy jegybankelnökei - elé terjesztendő, 2006-2010 közötti befektetési stratégiát. Ennek legfeltűnőbb vonása, hogy "felnőttnek" nyilvánítják a régióból az Európai Unióhoz 2004-ben csatlakozott nyolc országot, és fokozatosan beszüntetik ide irányuló tevékenységüket. Míg 2001-2002-ben az EBRD még évente 1,5-1,6 milliárd eurót helyezett ki ezekbe az országokba, a most befejeződött pénzügyi évre ez az összeg 500 millió eurós nagyságrendre csökkent, az érintett országok részesedése az új projektekből 45-ről 15 százalékra esett vissza. A bankelnök elismerte, hogy az új tagokból való fokozatos kivonulást az amerikai kormány is sürgette.

A lépés valójában az átalakulás során elért sikereket ismeri el, tudomásul véve, hogy Lengyelország, Magyarország és a többiek mint érett gazdaságok már nem igénylik az EBRD által nyújtott finanszírozást.

Lemierre szerint az egyes országokkal eddig megszokott üzleti kapcsolatok lezárásának időpontjáról csak később, a kormányokkal folytatott egyeztetés alapján születik döntés. A befektetési portfólió kezelését várhatóan két regionális központ veszi át, melyek közül az egyiket valószínűleg Varsóban, a másikat Prágában, Pozsonyban vagy Budapesten állítják fel. A bankelnök szerint az együttműködés a közép-európai országokkal nem szűnik meg, csak más formát ölt, hiszen helyi vállalatok, pénzintézetek határokon átnyúló, kelet-európai országokba irányuló befektetéseihez továbbra is nyújt hiteleket.

A banknak a közgyűlésen is napirendre kerülő prioritásai közé tartozik az oroszországi régiók fokozottabb támogatása. Ennek jegyében születhetett az a döntés is, hogy a 2007-es közgyűlés helyszíne Tatárföld fővárosa, Kazany lesz. Az EBRD éves értékelésén különös hangsúlyt kap az energiapolitika hatékonysági oldala, amely egyaránt érinti a nyersanyagokkal bőven megáldott és az importra szoruló gazdaságokat.

A bank ebben az évben 3,7 milliárd eurót fektet be. Az ötéves időszak végére kötelezettségvállalása 3,9 milliárd euróra emelkedik. Magyarországon 2006. március végéig 71 projektben vett részt, melyekhez megközelítőleg 1,9 milliárd euró értékű hitelt nyújtott, és partnerektől további 5,8 milliárd eurós hozzájárulást mobilizált. A még hátralévő időben elsősorban az infrastruktúrában, így az autópálya-építésben, a megújuló energiaforrások kiterjesztésében, a privatizációban, valamint a közepes méretű és kisvállalkozásokban kíván szerepet vállalni.