Megint gázhiánytól tarthat Európa

Vágólapra másolva!
A Gazprom gázszállítási szerződést kötött Dániával, ezzel tovább növeli európai jelenlétét. A szállítás a tervek szerint 2011-től indul, amikor elkészül a Balti-tengeri gázvezeték. A vezeték elkerüli majd Ukrajnát, ám addig félő, hogy megismétlődhet az év eleji gázellátási nehézség - írja a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

Évi egymilliárd köbméter földgáz szállításáról állapodott meg az orosz Gazprom a DONG A/S dán állami olaj- és gázvállalattal - jelentette be az orosz cég. A húsz évre szóló szerződés értelmében növekedhet az exportált mennyiség, de a megegyezés jelentőségét nem az egyébként nem túl nagy mennyiség jelenti, hanem az, hogy ezzel egy csapásra új piacok felé nyílt meg az út az orosz cég számára.

Dánia eddig az északi-tengeri lelőhelyekről biztosította szükségletét, emellett kis mennyiségben Norvégiától vásárolta az energiahordozót. A szállítás a tervek szerint 2011-től indul, amikor elkészül a Balti-tenger alatt húzódó északi-tengeri gázvezeték (NEGP), amelyet a Gazprom, valamint a német BASF AG és E.On által alkotott konzorcium épít. A konzorcium elnöke Gerhard Schröder volt német kancellár. A Dániának szánt mennyiség a vezeték tervezett kapacitásának 4 százalékát teszi ki.

A szerződés másik fontos eleme, hogy a DONG már 2007-től évi 600 millió köbméter földgázt juttat a Gazprom Nagy-Britanniában működő kereskedelmi cégének, amivel az orosz társaság ottani jelenlétét is egy csapásra növelni tudja. A gázt az Északi-tenger norvég szektorában lévő Ormen Lange gázmezőről a Langeled vezetéken keresztül szállítják a szigetországba. Az északi-tengeri gáz szerepe azonban csökken, mivel az ottani mezők kimerülőben vannak, így a szigetország gázimportfüggősége várhatóan fokozódni fog.

A Gazprom, amely a Kreml korábbi ígérete ellenére a napokban kizárólagos földgáz-exportjogot kapott az orosz törvényhozástól, már korábban közölte: fontolgatja, hogy ajánlatot tegyen a British Gas Plc-t birtokló brit Centrica Plc-re, amit a londoni kormány fenntartásokkal fogadott. Ugyancsak a Gazprom terjeszkedést szolgálja az az egyelőre csíraállapotban lévő terv, hogy az oroszországi vezetékhálózatot a Statoil és a Norsk Hydro norvég olaj- és gázipari cégekkel kötendő megállapodás alapján összekapcsolják a norvég hálózattal. Ez, mint Alekszandr Rjazanov vezérigazgató-helyettes közölte, a két országot összekötő tenger alatti gázvezeték révén történne, és az után válik esedékessé, hogy befejezték a Barents-tengeren Norvégia közelében lévő Stokman gázmező feltárásának második fázisát.

A Gazprom jelenleg az EU gázszükségletének mintegy negyedét fedezi, és arra számít, hogy a Közép- és Nyugat-Európának szánt szállítások értéke még idén 42 százalékkal, 37 milliárd dolláros rekordértékre emelkedik. A mennyiség a Balti-tenger alatti gázvezeték kiépítésével nőni fog és részben biztonságosabbá válik, mivel a szállított gáz egy része megkerüli Lengyelországot, a balti államokat és főként a legnagyobb kockázatot jelentő Ukrajnát. A Gazprom és az orosz gáz európai fogyasztói attól tartanak, hogy az idén is megismétlődik a tavaly téli orosz-ukrán konfliktus, ami fennakadásokat okozott a nyugati gázszállításokban - olvasható a Napi Gazdaságban.

Schröder szerint Moszkva megbízható partner. Európának nem szabad úgy tennie, mint ha az oroszoknak kellene hálásaknak lenniük, hogy olajat és gázt szállíthatnak neki - mondta. Oroszország már korábban bebizonyította, hogy megbízható szállító, hiszen a hidegháború évtizedeiben is teljesítette az összes szállítási szerződést. A Moscow Times kommentárja szerint Schröder automatikusan az orosz energiapolitika szóvivőjévé vált, amikor tavaly decemberben, nem sokkal azután, hogy távozott a német kormány éléről, elvállalta az évi 300 ezer dollár tiszteletdíjjal járó posztot, amit főleg azzal érdemelt ki, hogy kancellárként keményen lobbizott a projekt mellett.