Rekord a kínai külkereskedelmi többletben

Vágólapra másolva!
Kína külkereskedelmi többlete júniusban is rekordot döntött, csakúgy, mint májusban. Továbbra is erős táplálója a gazdasági növekedésnek, amely nem, vagy kevésbé lassul csak, mint korábban a kormány és nemzetközi elemzők remélték, illetve várták.
Vágólapra másolva!

A külkereskedelmi többlet júniusban 14,5 milliárd dollár volt - meghaladva az elemzők átlagosan 13,1 milliárdos előrejelzését -, májusban 13,0 milliárd, tavaly júniusban 9,7 milliárd, közölték a kínai kereskedelmi minisztériumban hétfőn.

A kivitel júniusban, 81,31 milliárd dollár volt, 23,3 százalékkal haladta meg a tavaly júniusit. A behozatal, 66,81 milliárd dollár, 18,9 százalékkal volt nagyobb az egy évvel korábbinál. Az első félévben a kínai külkereskedelem többlete, 61,45 milliárd dollár, 55 százalékkal múlta felül a tavalyi első öthavi 39,65 milliárdot.

Kína - ha csak kis különbséggel is, de - megelőzte Nagy-Britanniát, és a világ negyedik számú gazdaságává vált, derül ki a Világbank legfrissebb számításaiból. Az első három helyen nem változott a sorrend: Egyesült Államok, Japán, Németország.

Az IMF az idei évre 9,5 százalékos GDP-bővülést vár a szeptemberi előrejelzésben szerepelt 8,2 százalék helyett. Jövőre a kínai GDP várhatóan 9,0 százalékkal nő az IMF szerint.

A Barclays Capital térségi elemző csoportja az eddigi 9,4 százalékról 10,0 százalékra emelte a kínai gazdaság növekedésére adott, 2006-ra szóló előrejelzését, és a jövő évi prognózist még nagyobb mértékben, 8,9 százalékról 9,6 százalékra módosította.