Az ügyvédek harmada napi gondokkal küzd a kamara szerint

Vágólapra másolva!
Az ügyvédeket sem kímélte a válság, a kamara elnöke szerint egyharmaduk napi problémákkal küszködik - áll a Manager Magazinban. A fizetési meghagyások nyártól megújuló szabályozásnak azért lesznek pozitív hatásai az ügyvédjövedelemekre is.
Vágólapra másolva!

A 12 ezer hazai ügyvédből mintegy 11 ezer tevékenykedik folyamatosan, és nagyjából harmaduk napi gondokkal küszködik - idézi a Manager Magazin Bánáti Jánost, a Magyar Ügyvédi Kamara elnökét.

Budapesten a legnagyobbak a különbségek, itt az ügyvédekk talán tíz százalékának a keresete a havi egymillió forintot is meghaladhatja.

Az egyre élesedő verseny etikai és gazdasági kérdéseket is generál. A magyar ügyvédeknek helyt kell állniuk az egyre élesedő nemzetközi versenyben, az idehaza is aktív nemzetközi ügyvédi irodákkal szemben. Verseny van a nem kizárólagosan ügyvéd által végezhető szakmákban is, és a jogászok szerint gond, hogy az ügyvédeknek vannak versenykorlátaik, míg a többieknek nincsenek - olvasható a lapban.

Az ügyvédpiac előtt álló kihívásokkal és lehetőségekkel az [origo] is foglalkozott, a lapunknak nyilatkozó ügyvédek szerint pár éve kezdődött el az a folyamat, amelynek során több ismert nemzetközi iroda is bezárta magyar irodáját a magyar piac csökkenő profitabilitása miatt. Ekkor a piacon a megbízások volumene lényegesen nem csökkent, de jóval kevesebb lett az olyan ügy, amely a magas óradíjjal dolgozó külföldi ügyvédek munkadíját is elbírták.

A válságot ugyan megérzik az ügyvédek, de vannak kitörési lehetőségeik is. Az egyik ilyen a regionális együttműködés, illetve a közép-kelet európai terjeszkedés, a másik pedig a fizetési meghagyások közjegyzőkhöz kerülése. Ez utóbbi azért hat kedvezően az ügyvédek megbízásaira is, mert a fizetési meghagyásokat ugyan jelenleg is nagyszámban ügyvédek nyújtják be, de mivel júniustól az eljárás túlnyomóan elektronikusan zajlik majd - legfeljebb a közjegyzői irodákban lehet jegyzőkönyvbe vetetni a kérelmet - az ügyvédek szerepe méginkább erősödni fog, mert ők rendelkeznek a megfelelő hiteles, elektronikus eljárásokhoz szükséges jogosultságokkal.