Óriási hiba összemosni a bírósági végrehajtókat a behajtó cégekkel

Vágólapra másolva!
A médiában gyakran összemossák a jog szigorú szabályai között működő bírósági végrehajtókat a behajtásra szakosodott cégekkel, holott óriási különbség van a két eljárás között - tudtuk meg a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamarától.
Vágólapra másolva!

A behajtók nem minősülnek közhatalmi személynek, és csupán ugyanazokkal a jogokkal rendelkeznek, amivel megbízóik, nem vizsgálnak jogszerűséget, díjazás ellenében szolgáltatást nyújtanak megbízóiknak - tudtuk meg a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamarától.

A végrehajtók az igazságszolgáltatást képviselik és a bíróság határozatainak szereznek érvényt. A hírekben és a fejekben gyakran keveredik a két fogalom, holott nagyon fontos tudni, hogy mi is különbözteti meg a bírósági végrehajtókat a behajtóktól.

A mai nehéz gazdasági helyzetben egyre több késedelmes tartozás halmozódik fel és egyre gyakoribb, hogy ezek érvényesítésére a hitelezők (szolgáltatók) kénytelenek külső segítséget kérni..

Magáncégek kusza rendszere

A behajtással foglalkozó magáncégek kusza rendszere az 1990-es évek eleje óta létezik, de működését a mai napig nem szabályozzák.

A hitelezők (szolgáltatók) a felgyülemlett tartozásokat elsősorban békés úton, peren kívül kívánják rendezni, késedelem esetén az adósukat levélben szólítják fel a kötelezettségük teljesítésére.

A tartozások nyomon követése és az ügyfelekkel történő kommunikáció azonban időigényes folyamat, nem minden hitelező számára gazdaságos az ehhez szükséges adminisztráció fenntartása.

Ekkor fordulnak behajtó, követeléskezelő szervezethez, amely ezt a tevékenységet helyettük a megbízás alapján elvégzi.

Megkérdőjelezhető a behajtó cégek hatékonysága

Természetesen az esetek egy részében ez eredményre vezet, azonban a behajtó cégek hatékonysága megkérdőjelezhető, amit azzal igyekeznek "ellensúlyozni", hogy alkalmasint a jogszabályokat átlépve az adós fizikai megfélemlítésével próbálnak eredményt felmutatni.

Ezzel szemben eszközeik csupán a levelezés, telefonos- és sms-ben történő megkeresés, egyezkedés és sorozatos felszólítás lehetnek.

A folyamat során tehát nem közhatalmi személyek végzik a behajtást, nincs kényszer a kezükben, így például nincs joguk bemenni a lakásokba, vagy zaklatni az adósokat otthonukban, vagy éppen a munkahelyükön.

A behajtók tulajdonképpen kapcsolattartóként működnek a megbízó és az adós között, és csak ugyanolyan eszközökkel rendelkezhetnek, mint maga a cég, aminek tartozunk.

Bírósági végrehajtás: a törvényes, szabályozott út

Ha a behajtó vagy a hitelező (szolgáltató) fizetésre felszólító tevékenysége nem vezet eredményre, az eljárás jogi útra terelhető. A bíróság határozatainak teljesítéséhez a bírósági végrehajtók munkája jelenti az egyetlen törvényes, jogilag teljes körűen szabályozott utat.

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara a bíróság által meghozott ítéletek végrehajtásáért jogban kötötten felel, nem mérlegel és nem hoz döntéseket a tartozással kapcsolatban.

A bírósági végrehajtási eljárás egy polgári nemperes, bírósági eljárás. Az eljárást foganatosító bírósági végrehajtó intézkedése azonos a bíróság intézkedésével és mindenkire kötelező.

Közhatalmi személynek minősül

A bírósági végrehajtó közhatalmi személynek minősül - akit kötelező beengedni lakásunkba -, a végrehajtás során állami kényszert is alkalmaz, így például az adós ellenállása esetén rendőri intézkedést is kérhet.

Nemcsak a bírósági végrehajtó és behajtó személyében van különbség, de más a két folyamat menete is. A behajtás első lépéseként a szolgáltató folyamatosan értesíti (írásban, telefonon) az adóst, hogy tartozása van.

Amennyiben az adós nem fizet, úgy a hitelező megbíz egy külső partnert, a behajtót, hogy foglalkozzon ügyfeleivel.

Esetenként egy faktorcégnek adja el a követelésállományát, innentől a faktorcég lesz a követelés jogosultja, aki saját eszközeivel kísérli meg behajtani a követelést.

Számos alkalom akad megegyezésre

Dr. Krejniker Miklós, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara elnöke szerint ha eredménytelen a behajtás, a hitelezők jogi útra terelik a követelést. Ilyenkor a közjegyző fizetési meghagyást bocsát ki, ami ha jogerőre emelkedik, a végrehajtás szempontjából már ítélettel egyenlő és a végrehajtókhoz kerül az ügy.

Ekkor kézbesítik a végrehajtó okiratot, és ha az adós ekkor sem teljesít, a tartozást lefoglalják a bankszámlájáról, fizetéséből, legvégső esetben pedig a tartozás összegétől függően és a fokozatosság elvét figyelembe véve ingó, majd ingatlan vagyonát is lefoglalják.

A megegyezésre a hitelezővel még a végrehajtási szakaszban is számos alkalommal van lehetőség, az adós együttműködési hajlandósága esetén többféle megoldás - például a részletfizetés vagy az ingatlan szabadpiaci/hagyományos értékesítése - létezik arra, hogy a vagyontárgyak lefoglalását, vagy legrosszabb esetben a kilakoltatást elkerüljük.

A végrehajtók tevékenységét a végrehajtási törvény szabályozza, ami egybenazt is jelenti, hogy a végrehajtás során a végrehajtó bármely intézkedése ellen a bírósághoz fordulhatnak, és kifogással élhetnek a felek. Ez jogi garanciát biztosít számukra - tette hozzá dr. Krejniker Miklós.

Csak törvényes eszközökkel

A végrehajtók csak és kizárólag törvényes eszközökkel szerezhetnek érvényt követelésüknek, és az eljárást szigorú törvények szabályozzák, a behajtókat egyáltalán nem kötik előírások. A behajtói tevékenység jelenleg nincs engedélyhez kötve, a tevékenykedő cégek kötelezettségei és jogai nincsenek egységesítve, szükséges képzettség és szakmai háttér nincs előírva.

A hitelezők (szolgáltatók) egy-három hónapos tartozás kapcsán is kezdeményez(het)nek behajtást, aminek az első lépése a postai vagy telefonos megkeresés, de mostanában az is gyakran előfordult, hogy az adósok ajtaján olyan cégek munkatársai kopogtattak, akik alvállalkozóként vettek részt a behajtásban.

Mindkét eljárás költsége végső sorban az adóst terheli, azonban fontos tudni, hogy a behajtók díjazása nincs szabályozva, vagyis az ár kizárólag a megbízójukkal történt jutalékos megállapodás függvénye, a végrehajtók esetében azonban rendelet határozza meg a járandóságot.

A behajtásokat a hírekben összemossák a bírósági végrehajtók hivatalos eljárásával. Bár a behajtások a lakosság nagy részét érintik, addig jogi útra csak kevesebb ügy terelődik: becslések szerint jelenleg mintegy húsz behajtási ügyre mindössze egyetlen végrehajtási ügy jut.