Az e-aktát utólag nem lehet hamisítani

Vágólapra másolva!
A Microsec Kft szakértője szerint az elektronikus tértivevény fontos tulajdonsága, hogy az átvett iratot annak tartalmával együtt azonosítja, és így az e-aktát utólag nem lehet megváltoztatni.
Vágólapra másolva!

Az elektronikus aláírásról szóló törvény, valamint a polgári perrendtartásról szóló törvény értelmében közokirat, teljes bizonyító erejű magánokirat, valamint egyéb, az írásba foglalás követelményének megfelelő bizonyító erejű irat is előállítható tisztán elektronikus formában.

Ehhez szükséges az elektronikus aláírás, valamint az irat időpontjára vonatkozó időpecsét is, amely bizonyítja, hogy az irat abban az időpillanatban már létezett, és az azóta eltelt idő alatt nem változott meg - mutatott rá Hegedüs Márton, a Microsec Kft. fejlesztési igazgatója.

Elektronikusan hordozza

Az e-akta csak elektronikus formában létezik, bizonyító erejét is elektronikusan hordozza, ennél fogva nem szükséges az akta papír alapú létrehozása. Például, a végrehajtók esetében ez igen komoly szempont, hiszen egy pénzintézeti megkeresést annyi példányban kellett előállítani és postázni, ahány pénzintézetet a végrehajtó meg akart keresni.

Az elektronikus formában létrejött aktáknak nincs másolat előállítási költsége, hiszen az korlátlan számban másolható, és minden másolat eredeti példánynak minősül. Ráadásul gyakorlatilag nulla a "postázási" költség, hiszen az elektronikus akta továbbítása a világháló segítségével történik.

Az így létrejött e-akták bizalmas jellege is teljes mértékben biztosított, hiszen az e-akták a címzettek számára titkosításra is kerülnek. A titkosított e-aktákat nyugodt szívvel el lehet küldeni a címzettnek az interneten, hiszen ha valaki történetesen ellopja az üzenetet, akkor sem tudja megfejteni.

Ez rendkívül lényeges, hiszen ilyen szintű adatbiztonság papír alapon elképzelhetetlen. A papír alapon küldött iratot bárki elolvashatná, tartalmát megismerhetné ha "útközben", például a postán elcseni és kibontja azt.

Általánosságban kimondható, hogy a titkosított e-akta esetében az adatbiztonság maradéktalanul teljesül, nagyságrendekkel nagyobb biztonságot nyújt mind a papír alapú irat, és a továbbításához nem kell költséges infrastruktúrát fenntartani, elég az internet.

Az e-tértivevény szerepe

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara szakértői szerint a bírósági végrehajtói pénzintézeti megkeresések rendszere alapköve az elektronikus aláírással ellátott, elektronikus formában létrejövő bizonyító erejű okirat.

A bírósági végrehajtók és helyetteseik már korábban is rendelkeztek hivatali elektronikus aláírással. A pénzintézetek felé küldendő megkeresés aktáját a végrehajtók ügyvitele rendszere állítja elő. Ezt követően a végrehajtó az aktát ellátja hivatali aláírásával, valamint időbélyeggel.

Az így létrejött elektronikus akta tartalmazza a megkeresést, amelyet a végrehajtó a kamarai üzenetközvetítő rendszer segítségével juttat el mindazon pénzintézet részére, amelynek a megkeresést szánja.

Minden ügyintézési folyamatnak elengedhetetlen kelléke a kézbesítésről szóló igazolás, azaz a tértivevény biztosítása. A bírósági végrehajtói üzenetközvetítő rendszerbe beépítésre került az elektronikus akták befogadásáról szóló tértivevényezés lehetősége - tudtuk meg.

Tartalommal együtt azonosítja

A Microsec fejlesztési igazgatója kiemelte: ez azt jelenti, hogy a küldő fél egy elektronikusan aláírt igazolást kap arról a tényről, hogy az általa küldött e-aktát a címzett befogadta. Az elektronikus tértivevény fontos tulajdonsága, hogy az átvett iratot annak tartalmával együtt azonosítja.

Míg a postai tértivevény csak annyit bizonyít, hogy a címzett átvett egy darab borítékot (amiben lehet, hogy egy üres papír volt), az elektronikus tértivevény azt is bizonyítja, hogy mi volt az átvett irat tartalma.

Más szóval nem lehet az elektronikus tértivevényt egyik küldeményről a másikra rakni, vagy megváltoztatni az elküldött e-akta tartalmát utólag, mert ebben az esetben a tértivevény ellenőrzése negatív eredményt ad, a tértivevény a továbbiakban nem rendelhető össze az irattal.