Menedzsmentdíjat is lehet fizetni uralmi szerződés alapján

Dr. Bolvári Zoltán, ügyvéd, Dessewffy Dávid Ügyvédi Iroda
Vágólapra másolva!
Az önkormányzati holding menedzsment díjat kaphat az ellenőrzött cégektől, ám a díj mértéke számos körülménytől függ - mutatott rá a Dessewffy, Dávid és Társai Ügyvédi Iroda szakértője.
Vágólapra másolva!

A holding a cégcsoport egységes üzleti céljai elérése érdekében bizonyos jogosítványokkal élhet az ellenőrzött társaságok tekintetében, és akár eseti, akár állandó jelleggel, egyoldalú írásbeli határozatával, azonnali hatállyal elvonhatja az ellenőrzött társaság ügyvezetésének hatáskörét.

Dr. Bolvári Zoltán szerint ilyen esetben az uralkodó tag ügyvezetése által az elvont hatáskörben történő cselekmény, határozathozatal, utasítás közvetlenül kötelezi az ellenőrzött társaságot, és annak alkalmazottait.

Az ellenőrzött társaság ügyvezetése ugyanakkor az elvont hatáskörben nem jogosult határozatot hozni, utasítást adni mindaddig, amíg a hatáskört az uralkodó tag az ellenőrzött társaság ügyvezetésére vissza nem ruházza.

Kötelező végrehajtani

Az uralkodó tag ügyvezetése által az ellenőrzött társaság működésére vonatkozóan hozott határozatot az ellenőrzött társaság köteles végrehajtani - emelte ki a Dessewffy, Dávid és Társai Ügyvédi Iroda szakértője.

Az uralkodó tag jogosult az ellenőrzött társaság vezető tisztségviselői, felügyelőbizottsági tagjai kinevezésére, visszahívására, díjazásuk, tisztségviselés feltételeinek megállapítására, és összeférhetetlenségi szabályok kikötésére.

Az uralkodó tag - uralmi szerződésben szokásosan rögzített - kötelezettségei az egységes üzleti koncepció céljaihoz kötött joggyakorlás, a jogszabályok, önkormányzati rendeletek, szabályzatok, hatósági határozatok betartása és betartatása.

De ilyen továbbá a beszámolási kötelezettség a tulajdonos önkormányzat számára; a vállalatcsoport működéséből származó előnyök és hátrányok arányos megosztására való törekvés; az ellenőrzött társaság hitelezői és esetleges további kisebbségi tulajdonosai jogainak tiszteletben tartása.

Menedzsment díj és mértéke

Dr. Bolvári Zoltán kiemelte: egyes nagyvárosokban az önkormányzati holding menedzsment díjat kap az ellenőrzött cégektől. A menedzsment díj átalány jellegű díjazás, amely fedezi mindazon szolgáltatások ellenértékét, amely az uralkodó tag nyújt az ellenőrzött társaságok részére.

Ide nem értve ugyanakkor azon külön megállapodásokat, melyet az elismert vállalatcsoport tagjai a Ptk. alapján kötnek, vagy amelyeket az érdekeltek egyedi megállapodásban szabályoznak.

A menedzsment díj mértékét az együttműködés intenzitása, az ellenőrzött társaság éves árbevétele, alkalmazottainak létszáma, a projektek megvalósításában való uralkodó tag által nyújtott közreműködés, szolgáltatás tartalma befolyásolja.

Megállapítása során figyelemmel kell lenni a társasági adóról és osztalékadóról szóló törvényben meghatározott árképzési elvekre, szabályokra, eljárási rendre, illetve a teljesített szolgáltatásnak és a vele szemben elszámolt szolgáltatásnak értékarányosnak kell lennie.

Amire nem vonatkozhat a díj

Viszont a menedzsment díj - húzta alá a jogi szakértő - semmilyen módon nem vonatkozhat azon tevékenységek ellátására, amelyet az uralkodó tag igazgatósága, mint az ellenőrzött társaság legfőbb szerve fejt ki.

Ugyanis ezek a tevékenységek jellemzően nem folyamatos szolgáltatásnyújtást, munkavégzést jelentenek, hanem a társasági törvényben, illetve létesítő okiratokban az uralkodó tag részére biztosított hatáskörök gyakorlását az irányított társasággal kapcsolatban.

A díjfizetéshez maga a társasági törvény nyújt jogalapot, amikor úgy rendelkezik, hogy az elismert vállalatcsoporthoz tartozó ellenőrzött társaság tagját (részvényesét) megilletik az uralmi szerződésben foglaltak szerinti juttatások.

Helytállás a veszteségekért

Az ellenőrzött társaság tagjainak és hitelezőinek védelme érdekében lényeges a vállalatcsoportként való működésből eredő előnyök és hátrányok kiszámíthatóságát biztosító rendelkezések meghatározása.

Ilyen tipikus rendelkezés például az uralkodó tag kötelezettségvállalása az ellenőrzött társaság esetleges veszteségeiért való helytállásra, a tagok osztalékának kiegészítésére.

Az ellenőrzött társaság tagjainak és hitelezőinek védelme érdekében rendelkezni kell arról is, hogy az ellenőrzött társaság esetleges jövőbeni fizetésképtelenségének bekövetkeztekor az uralkodó tag részt vesz a társaság újraszervezésében.

A szerződés lényeges és kötelező tartalmi eleme annak meghatározása, hogy az elismert vállalatcsoportot a felek határozott vagy határozatlan időre hozzák létre. Szerződésszegés esetére a Ptk. szabályai szerinti kártérítési kötelezettség előírása a szokásos rendelkezés.

Hogyan hozzák létre?

Az elismert vállalatcsoport létrehozása két szakaszban történik. Első körben az előkészítéséről és az uralmi szerződés tervezetének tartalmáról - ha a társasági szerződés eltérően nem rendelkezik - a gazdasági társaságok legfőbb szerve határoz egyszerű szótöbbséggel.

A Dessewffy, Dávid és Társai Ügyvédi Iroda szakértője kifejtette: az elkészített a szerződéstervezet és létesítő okirat módosítás alapján a cégközlöny egymást követő két számában közzétételre kerül annak tartalma, s a hitelezők biztosítékot kérhetnek.

Majd azok a gazdasági társaságok, amelyek az elismert vállalatcsoport előkészítésében részt vettek, a szavazatok legalább háromnegyedes többségével határoznak az uralmi szerződés tervezetének jóváhagyásáról.

A cégbíróság a bejegyzés során ellenőrzi, hogy megtartották-e a törvényben írt szabályokat az uralmi szerződés kötelező tartalmára, az abban részes felek ilyen jogosultságára, a közzétételre, a hitelezők számára nyújtott biztosítékokra kiterjedően.

Az önkormányzat jogai

A holding társasággal kapcsolatos minden tagi, részvényesi jog a tulajdonos önkormányzatot fogja megilletni. Az önkormányzat szervezeti és működési szabályzata, vagyonrendelete szerinti hatáskör megosztás szerint a tagsági jogokat gyakorolhatja a képviselő-testület (közgyűlés) által átruházott hatáskörben önkormányzati bizottság vagy a polgármester is.

Ugyanakkor az önkormányzat közvetlen ellenőrzési joga az önkormányzati holdinghoz tartozó leánycégek vonatkozásában megszűnik, a konszolidált beszámoló tárgyalása az a pillanat, amikor az önkormányzati szervek egészében láthatják a korábban közvetlenül tulajdonolt cégek működését.

Szerződés hiányában is

Az uralmi szerződés és elismert vállalatcsoportként való bejegyzés hiányában is alkalmazhatóak azok a szabályok, amelyek az uralkodó tag utasítási és egyéb jogaira vonatkoznak - emelte ki dr. Bolvári Zoltán.

Feltétel, hogy a tényleges vállalatcsoport tagjai között tartós, már legalább három éve megszakítás nélkül fennálló együttműködés van érvényben, mégpedig oly módon, hogy a vállalatcsoporthoz tartozó gazdasági társaságok egységes üzleti koncepció alapján folytatják tevékenységüket.

További követelmény, hogy e társaságok tényleges magatartása biztosítsa a vállalatcsoportként való működésből származó előnyök és hátrányok kiszámítható, kiegyenlített megosztását.