Csökkenő útépítések húzták le az építőipart

Vágólapra másolva!
Tavaly novemberben az építőipari termelés 4,5 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken. A visszaesést többek között az út- és autópálya-építésekkel foglalkozó nagy szervezetek termeléscsökkenése okozta.
Vágólapra másolva!

Az építőipari termelés 2006 novemberében - mind kiigazítatlan adatok szerint, mind munkanap-tényezővel kiigazítva - 4,5 százalékkal maradt el az előző év novemberitől. Az év első tizenegy hónapjában a termelés 1,4 százalékkal csökkent. Novemberben a termelés szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazítva 3,3 százalékkal volt alacsonyabb az előző havinál.

Az építőipari termelés 2006 októberében korrekciók nélkül és munkanaptényezővel kiigazítva 7,5 százalékkal haladta meg az előző év októberit, az év első tíz hónapjában 1 százalékkal csökkent, októberben szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazítva 2,2 százalékkal volt magasabb az előző havinál.

A KSH adatai szerint 2006. novemberben a legnagyobb építőipari alágazat, a szerkezetkész épületek és egyéb építmények építése 9,2 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi magas bázistól, évkezdettől 1,8 százalékkal csökkent. A csökkenést a magas bázis mellett az elsősorban út- és autópályaépítésekkel foglalkozó nagyszervezetek termelésének visszaesése okozta.

Az épületgépészeti szerelés termelése novemberben 13,6 százalékkal, az év első tizenegy hónapjában 1,7 százalékkal nőtt. A befejező építés termelése novemberben 15,3 százalékkal csökkent.

Az épületek építésének volumene novemberben is kiugróan, 20 százalékkal nőtt, 2006. január-novemberben pedig 4,2 százalékkal haladta meg az előző évit.

Az épületek építésénél tapasztalt növekedéshez néhány nagyértékű munka - kereskedelmi, ipari és irodaépületek építése - járult hozzá. Az egyéb építmények építése 21,9 százalékkal csökkent 2005 novemberéhez viszonyítva. Évkezdettől számítva az egyéb építmények építése 7,3 százalékkal volt alacsonyabb az egy évvel korábbinál.

Az 5 fő feletti vállalkozások termelésének mintegy felét adó közép-magyarországi székhelyű szervezetek termelése 2,7 százalékkal csökkent 2006. első tizenegy hónapjában. A többi régióban nőtt a termelés, a legnagyobb mértékben a közép-dunántúli székhelyű szervezetek növelték termelésüket, 20,6 százalékkal.

Az építőipari vállalkozások hó végi szerződésállománya 12,1 százalékkal volt kisebb a 2005. novemberinél. Ezen belül az épületek szerződésállománya 11,5 százalékkal nőtt, az egyéb építményeké 22,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

A 2006. novemberben kötött új szerződések volumene 3,2 százalékkal volt kisebb az előző év azonos időszakinál. Ezen belül az épületek építésére kötött új szerződések volumene 12,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az egyéb építmények építésére kötötteké viszont egyötödével csökkent.